Ausztráliában is pénzeszközök lehetnek a kriptopénzek

-

Az ausztrál pénzügyminiszter szerint sok érv szól amellett, hogy a kriptopénzek ugyanolyan elbírálás alá essenek, mint bármely más pénzeszköz.

Egy sajtóinterjúban a miniszter, Stephen Jones hosszabban is beszélt az ország kriptoiparáról, és az ehhez kapcsolódó jelenlegi tendenciákról, a várható állami intézkedésekről.

Próbáld ki a CoinCharliet, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Megerősítette, hogy vizsgálják a területet, de nem érzik jó öletnek, hogy valami teljesen új szabályrendszert hozzanak létre, hiszen összességében a kriptók is inkább pénzügyi terméknek számítanak.

A nézeteivel nincs egyedül, az Ausztrál Tőzsdefelügyelet, valamint az egyik legnagyobb ausztrál bank, a Commonwealth Bank szintén amellett foglalt állást, hogy a kriptókat pénzként szabályozza az ország.

„Már elkezdtük a vizsgálatokat, hogy mely kriptoeszkzöket kellene szabályoznunk, és hogyan. Nem tudom előre megmondani, hogy a konzultációk hová vezetnek majd, mivel még az elején vagyunk. De ahogyan a mondás tartja, ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy mozog, mint egy kacsa, és olyan hangja van, mint egy kacsának, akkor úgy is kell értékelnünk. A különböző coinok és tokenek gyakorlatilag értéktárolóként vannak használva, mint a pénz, vagy befektetésre, piaci spekulációra. Ez elég jó érv amellett, hogy úgy kezeljük őket, mint bármely más pénzügyi terméket.”

Mi a különbség kriptó és kriptó között

A hírekkel kapcsolatban a kriptoipar számos résztvevője kifejtette a véleményét, és sokan úgy fogalmaztak, hogy a teljesen egységesített szabályrendszer sem biztos, hogy túl jó ötlet.

Michael Bacina, egy blokklánc-ügyekkel foglalkozó jogász szerint, ha túl szélesen határozzák meg a definíciókat, akkor a technológiát használó vállalkozásoknak a sokkal szigorúbb pénzügyi szabályoknak kell majd megfelelnie.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Ez viszont arra késztetheti a vállalkozókat, hogy máshol építsenek üzletet, máshová vigyék a pénzüket.

A trükk az, hogy úgy lehessen fogyasztóvédelmet biztosítani, hogy közben ne riasszuk el az iparág résztvevőit a túlszabályozással. Ezzel azt kockáztatnánk, hogy a lakosság külföldi platformokat használ, amelyek kevésbé biztonságosak.”

Mások szerint az elrontott szabályozás nagy hatással lehet az ausztrálok úttörő szerepére az iparágban, visszavetheti az üzletfejlesztést, és nemzetközi szinten is rontaná a versenyképességet.

Az ausztrál jogalkotók még nem adtak ki egységes szabályozást, jogi keretrendszert a kriptók számára, de az FTX tavalyi bedőlésének fényében úgy néz ki, hogy már kezdik komolyabban venni ezt az ügyet.

Jones elmondása szerint a tőzsde csődje egyértelművé teszi, hogy valamiféle szabályozásra mindenképpen szükség van.

A Blockchain Australia lobbicsoport viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy ha minden kriptopénz a hagyományos pénzpiaci szabályok hatálya alá esne, akkor azzal kevesebb befektetés érkezne az iparágba, ezért visszaesne az innovációk száma, és az iparági munkalehetőségek száma is szűkülne.

Ha érdekelnek a befektetések, akkor látogass el Ádám YouTube csatornájára, ahol kripto tartalmakkal is találkozhatsz.

Olvastad már? Változások a Binance SWIFT utalásaiban

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Újabb adag bitcoint akar vásárolni a MicroStrategy

Az előző negyedévben a MicroStrategy 34 millió dollár értékben adott el bitcoint, hogy a veszteségeket le tudják írni az adójukból. A 2022-es év papíron nagy...

Bemutatkozik a CoinCharlie, a magyar kriptovaluta-váltó

CoinCharlie egy fiat-kripto váltó, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy könnyedén váltsák át a hagyományos pénzüket kriptopénzekre vagy fordítva. A CoinCharlie célja, hogy egyszerű, biztonságos...

Bitcoin technikai elemzés 02.04.

Prémium Bitcoin A Bitcoin árfolyama jelenleg 23 300 dollár körül mozog, 24 órás kereskedési volumene 25 milliárd dollár. A CoinMarketCap listáján, a piaci kapitalizációja pedig meghaladja a 449...

Miért emelkedik a bitcoin?

Robert Kiyosaki, a népszerű pénzügyi író nemrégiben részletesebben is megosztotta a gondolatait arról, hogy miért emelkedik a bitcoin, vagy éppen az arany és az ezüst,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!