Anthony Scaramucci szerint itt az ideje bevenni a chill pillt

A SkyBridge Capital alapítója és a Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatója, Anthony Scaramucci néhány jótanáccsal látta el a Bitcoin-tulajdonosokat.
Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója és a Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatója azt mondta az embereknek, hogy vegyenek be egy „chill pill”-t (szó szerint: nyugalom tabletta, egyébként: „lesz*rom tabletta” a Bitcoin árzuhanása közepette, a CNBC szerint.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

”Vegyünk be egy chill pillt, maradjunk longok a bitcoinnal, más kriptovalutákkal, mint az Algoranddal és az Ethereummal kapcsolatban, és szerintem hosszú távon nagyon jól járunk ezekkel a befektetésekkel” – mondta Scaramucci.

Kommentárjai a Bitcoin 2022-es évének szörnyű kezdete közepette hangzottak el, amely az év eleje óta 19%-kal esett a mai árfolyamok szerint.

Mi több, a zászlóshajó kriptopénz jelenlegi 37.800 dolláros árfolyama egyfajta fellendülést jelent. Az elmúlt héten a bitcoin egészen 33.000 dollárig esett.

„Előrelépünk önmagunk előtt. Ha 2025 lesz, és egymilliárd Bitcoin-tárca lesz, nevezhetjük valutának. A dollár még mindig a dollár. Számomra ez egy feltörekvő technológia, amely végül értéktárolóvá fog fejlődni, ahogy egyre több ember csatlakozik a hálózathoz” – tette hozzá Scaramucci.

Scaramucci és a Bitcoin

A SkyBridge alapítója régóta nagy rajongója a Bitcoinnak.
Tavaly márciusban Scaramucci a Decryptnek adott interjúban elmondta, hogy „egyedülállóan a Bitcoinra összpontosít”.

„12 éves, 8300 különböző versenytárs próbálta már kiütni [a ringből], és mégis ott ül a csúcson. Ez nekem elég […]” – mondta.

- Advertisement -


Annak idején Scaramucci is bízott abban, hogy az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jóváhagyja a Bitcoin ETF-et az Egyesült Államokban, olyannyira, hogy a SkyBridge márciusban be is nyújtotta a kérelmet.
A múlt héten azonban az SEC elutasította a First Trust Advisors és a SkyBridge újabb kérelmét egy azonnali piaci Bitcoin ETF-re.
Scaramucci álláspontja más kriptovalutákkal kapcsolatban is megváltozott. A Decryptnek adott tavalyi interjúja során kizárólag a Bitcoinra koncentrált.

„Nem megyek a Dogecoin, az Ethereum, más kriptók vagy digitális eszközök irányába, én a nagy kutyával vagyok.”

Most azonban a CNBC-n tett megjegyzései – és a SkyBridge privát Ethereum-alap tervei – alapján el lehet mondani, hogy megváltoztatta a hangnemét.


Olvastad már? Nem igazán tudják eldönteni az elemzők, hogy merre fog menni a bitcoin

Forrás: decrypt.co

Legfrissebb bejegyzéseink

Hamis app került a Solana Mobile boltjába, és egy órán át ott is maradt

A Solana Mobile november 1-jén jelentette be, hogy egy hamis alkalmazás került be a dApp Store-ba, és körülbelül egy órán át látható is maradt. Az...

XRP-árfolyam: nő a tárcák száma, de romlik a hangulat

Az XRP Ledger aktivitása látványosan felpörgött, miközben az XRP árfolyama 1,25 dollár körül ingadozik. A piaci hangulat ezzel párhuzamosan szélsőségesen negatívvá vált. Szokatlan wallet-növekedés az XRP...

Évtizedes mélypontra jutott az ethereum tőzsdei készlete

Az ethereum tőzsdéken elérhető készlete évtizedes mélypontra süllyedt, miközben az amerikai spot ethereum-ETF-ekből rekordösszegű tőke távozott októberben. A két folyamat egyszerre rajzol ki szűkülő kínálatot...

Mit jelez a Wall Street a bitcoin árfolyamáról?

A Wall Street megjelenése átalakította a bitcoin ármozgását: a korábbi, egymást követő kétszámjegyű ralik helyét egy szabályozottabb, makroadatokra érzékeny piac veszi át. Markus Thielen szerint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.