Adam Back: a bitcoin árfolyama 100 000 dollárhoz közelít

-

A bitcoin árfolyama nincs messze attól, hogy elérje a 100 000 dolláros értéket – emlékeztetett a Blockstream-alapító Adam Back.

A BTC már a 10 000 dollárt is áttörte korábban, amikor sokan még a négyjegyű árfolyamban is kételkedtek.

10 000-on dollár volt az első „holdra szállás”

A BTC már többször könnyedén benézett 10 000 dollár fölé. Az évek alatt a bitcoin árfolyama kevéssel 20 000 dollár alatt érte el eddigi rekordját.

Akkor 3500 dollárról rugaszkodott el, pár hét leforgása alatt pedig mindenki fogta a fejét és azt ismételgette magának, hogy „miért nem fektettem be??”

A bitcoin új küszöbe most a 100 000 dollár, pontos időt azonban lehetetlen megmondani. A modellek azonban arra engednek következtetni, hogy az elkövetkező néhány év nagy ígéretekkel kecsegtet a BTC számára.

A bitcoin sokkal jobb formába került 2020 elején, és könnyen újralátogathatja a 8000 dolláros szintet. A kereskedési volumen megnövekedett, és a határidős piacok is felvették a ritmust.

Az származtatott és spot kereskedés kombinálásával a BTC még magasabb szintekre juthat el.

Legfeljebb öt év a 100 ezer dollárig: mondják a bikák

Az előrejelzések a Silk Road-alapító Ross Ulbricht elvárásaival is egyeznek, aki még decemberben, a börtönben írt jegyzeteiben jelentette ki, hogy 100 000 dollárra saccolja a jövőbeni árfolyamot.

Mivel mindenki magasabb értékre számít a BTC-vel kapcsolatban, a befektetők is sokkal bátrabban fektetnek be a kriptopénz piacába.

A nagy tárcák halmoznak, miközben a jelenlegi kereskedési aktivitás fizikai bitcoinmozgások nélkül történnek. A dollárban vagy USDT-ben elszámolt határidős ügyletek megengedik az áringadozásokat, miközben a szóban forgó érméket hideg tárcákban tárolják.

A hat számjegyű érték nem szokatlan küszöb az árelőrejelzések tekintetében. Az ennél is nagyobb jóslatok figyelembe veszik még a beáramló fiat pénzek mennyiségét, és nem feledkeznek meg arról sem, hogy minden eddiginél drasztikusabb feleződésre kell számítanunk.

Az újonnan kibocsátott napi bitcoinok száma 900-ra csökken, ez pedig szintén egy jelentős árnövelő tényező lehet.

Ahogy a piac egyre nagyobb és nagyobb lesz, egyre könnyebben fogja elnyelni ezeket az új érméket. A Bitcoin spot piacai szintén lehetséges árfelhajtók lehetnek, főleg az aktív ralik idején.

A bitcoin általában rövid időkereten nő nagyot, így a 100 000 dolláros érték sem fog feltétlenül sokáig kitartani.

Néhány eddigi BTC-lufira úgy tekintettek, mint puszta spekulációra, az árfolyam ennek ellenére továbbra is „nyalogatja” ezeket a szinteket.

A növekedés alternatív eszközeként is egyre fokozottabb a bitcoin iránti érdeklődés, amely szintén segíthet az árfolyam előrelendítésében.

Ha túlzottan optimisták (vagy inkább idealisták?) szeretnénk lenni, akár azt is kijelenthetnénk, hogy a 100 000 dollár még az évtized végéig, azaz a 2021-es év elindulása előtt kívánhat (és okozhat) majd mindnyájunknak boldog karácsonyt.

Olvastad már? Nehéz helyzetbe kerülhet néhány brazil kriptováltó

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hollandiában terjeszkedik a Bybit tőzsde

A népszerű kriptotőzsde a Bybit bejelentette, hogy Hollandiában elindítja a teljesen szabályozott üzletágát a helyi ügyfelei számára. A bitcoin árfolyama ismét 70 ezer dollár fölé...

A Bitcoin potenciális esésével való szembesülés: 3 altcoin növekedés előtt áll

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca sarkalatos ponthoz érkezett, amit a Bitcoin közelgő feleződési eseményének várakozása és a jelentős intézményi érdeklődés táplál. A Bitcoin értéke nemrégiben új történelmi csúcsra...

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!