Megjelent egy dokumentum az interneten, amely azt bizonyítja, hogy a Ripple csak profit érdekében árulja az XRP-t.

A Ripple elleni per

2019. augusztus 5-én vádat emeltek a Ripple ellen. A dokumentum szerint a cég tokenje egy regisztráció nélküli értékpapír az SEC törvényi keretrendszere alapján.

A per szerint a cég számos törvényt szegett meg Kalifornia államban. A Ripple állítólag „szándékosan próbált összezavarodást kelteni a Ripple és az XRP körül, hogy tovább fokozza a vásárlásokat és azért fizetett tőzsdéknek, hogy listázzák az XRP-t, és korlátozzák a készletét, ezzel emelve a keresletet a token iránt.”

Most új bizonyíték jelent meg amely azt mutatja, hogy a Ripple felelős az XRP fejlődéséért. Az adatok szerint a cég és társai azért árulják a kriptopénzt, hogy meggazdagodjanak.

Az SEC érvelése

William Hinman, az SEC céges pénzügyekkel foglalkozó igazgatója úgy hiszi, miszerint számos tényezőtől függ, hogy egy digitális eszköz értékpapírnak számít-e vagy sem. A legfőbb negatív tényező az, hogy „egy harmadik fél jövedelemre számít belőle” és az, hogy „az eszköz emeli-e a vállalkozás értékét.”

Hinman a következőt írta:

„Több bevételt szedett-e össze a kezdeményező, mint ami a hálózat működéséhez szükséges, és ha igen, akkor jelezte-e, hogyan használták ezeket a forrásokat a token vagy a cég értékének növelésére? A kezdeményező a rendszer működésének/értékének fejlesztésére költi a forrásokat?

Hinman nézőpontja alapján az XRP minden követelménynek megfelel, hogy értékpapírnak minősítsék. A Ripple üzleti modellje arra épül, hogy nemzetközi fizetőrendszereket áruljanak bankoknak és fizetési szolgáltatóknak.

Bevételük nagy része az XRP eladásából származik nyilvános tőzsdéken és magán pénzintézmények számára, azzal a céllal, hogy személyes céllal növeljék a cég értékét.

A bizonyítékok alapján az XRP értékpapír

David Schwartz, a Ripple technológiai igazgatója 2018-ban beismerte, hogy a cég fő bevételi forrása az XRP eladásából származik, és ezt arra használják, hogy növeljék a Ripple értékét.

Schwartz elmondta:

„Egy millió dollárnyi XRP mindig is egy millió dollárba fog kerülni. De minél magasabb a token árfolyama, a Ripple annál többet keres annam eladásával – és minél többet ér a Ripple, annál több ereje lesz a cégnek, hogy ösztönözze az üzlettársakat… és így tovább.

Schwartz azt is elmondta, hogy továbbra is a Ripple az XRP készletének fő tulajdonosa, és beismerte, hogy a szoftver eladása az intézmények számára nem hoz annyi jövedelmet, mint a token áremelkedése.

„Továbbra is a Ripple marad az XRP legnagyobb tulajdonosa a közeljövőben. Ha egy centet emelkedik az árfolyama, azzal a Ripple XRP-készletének értéke 600 millió dollárt emelkedik… A Ripple úgy keres pénzt, hogy szoftvert árul bankok számára. De mégis mennyi banki ügyfél kellene hozzá, hogy 600 millió dollárt keressen a cég?

Schwartz azt is megerősítette, hogy a Ripple olyan különböző termékekbe integrálta az tokent, mint az XRapid, hogy az XRP-t több mindenre lehessen használni, és ezzel növelje a cég tartalékainak értékét.

„Azért csináljuk ezt, hogy növeljük az XRP iránti keresletet, és így növeljük saját XRP-tartalékunk értékét.”

Az XRP exponenciális áremelkedése az elmúlt pár év során nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Ripple megnövelje „tartalékainak” értékét. Jed McCaleb, a Ripple társalapítója már nincs a cégnél, de naponta fél millió XRP-t ad el egy Bloomberg-cikk szerint.

Mindeközben David Schwartz 2,8 millió XRP-t adott el nagyjából 810 000 dollár értékben, Brad Garlinghouse, a cég vezérigazgatója pedig 23 millió XRP-t értékesített 2017-ben.

Mindezeket összevetve a befektetők jobban teszik, ha vigyáznak az XRP-vel. Fontos észben tartani a Ripple üzleti modelljét, csapatát és termékét, hogy eldöntsük, a cég vajon a befektetők érdekeit tartja-e fontosnak.

Idővel kiderül, hogy milyen döntést hoz az SEC az XRP ügyben.

Olvastad már? Készül a kínai nemzeti blokklánc: a tervek szerint idén áprilisában startol el

Forrás: cryptoslate.com


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép napotok! 🙂