A Ripple vezetője félrevezetőnek nevezte az SEC pert

-

Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója az Axios műsorában jelent meg, hogy helytelennek titulálja az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) cége ellen indított perét.

Az HBO Axios hírsorozatában Garlinghouse jókedvűen jelent meg. Utalt az SEC nyolc éven át tartó semmittevésére, és jót nevetett Dan Primack műsorvezető visszatérítésekről szóló a poénján is.

Garlinghouse felvázolja Ripple védelmét

A SEC 2020 december közepén indított pert a Ripple ellen számos vád miatt, amelyek szerint Brad Garlinghouse vezérigazgató és Chris Larsen elnök részt vettek az XRP tokenek be nem jegyzett értékpapírjának eladásában.
Közvetlenül ezután hatalmas eladási nyomás volt tapasztalható, a Ripple piaci tőkéje egy hét alatt 27 milliárdról 9 milliárd dollárra esett, a Ripple azonban meg tudta szervezni a fellendülést. Jelenleg piaci tőkéje közel jár a pert megelőző szinthez, 21 milliárd dollárral.
Ennek ellenére a baj megtörtént. Különösen, mivel a bejelentés időzítése egybeesett a bitcoin három éve fennálló, 20 ezer dolláros ellenállásának áttörésével.
Míg a Cardano, a Polkadot és társaik a bitcoin emelkedését meglovagolták, az XRP kissé megrekedt, és ennek eredményeként lejjebb csúszott a piaci kapitalizáció szerinti rangsorban.
A vádakra visszatérve Garlinghouse határozottan kiállt a véleménye mellett, miszerint az XRP nem értékpapír. Ezt azzal magyarázta, hogy az XRP (mint valuta) tulajdonjoga nem ad tulajdonjogot a Ripple-ben (mint vállalat).

„Ha van egy értékpapírod, az tulajdonjogot ad az adott cégben, igaz? Ha a Ripple megszűnik, az XRP továbbra is elérhető lesz.”

Garlinghouse azt is megemlítette, hogy az Egyesült Államok az egyetlen ország a világon, amely azt állítja, hogy az XRP egy értékpapír.

„A világ számos országában, az Egyesült Királyságban, Japánban, Svájcban, Szingapúrban mindannyian egyetértenek abban, hogy az XRP nem értékpapír. Valójában az Egyesült Államok az egyetlen ország a bolygón, amely az ellenkezőjét próbálja bizonyítani.”

LÉGY TE A KRIPTOWORLD CSÁSZÁRA

Torres bíróhoz benyújtott felmentési indítvány

A múlt héten a Ripple jogi csapata felmentési indítványt nyújtott be, a szabályozás túlteljesítésére hivatkozva.
Ahogy a kifejezés is sugallja, a védelem azt kéri, hogy Analisa Torres bíró utasítsa el a felperes ügyét.
A levél szétválasztja a SEC állítását, különös tekintettel a Howey-ítélet értelmezésére, mivel az kapcsolódik a Ripple peréhez.
Azt állítja, hogy a lakossági befektetők másodlagos tőzsdéken vásárolták az XRP-t, ami azt jelenti, hogy nincs befektetési szerződés a Ripple és a lakossági befektetők között.
Garlinghouse megemlítette azt is, hogy minden általa lebonyolított értékesítés névtelen volt, és a bevételeket sem vonták össze más befektetőkkel, ami cáfolja az SEC közös vállalati érvelését.

Ezenfelül a Ripple azt is állítja, hogy az XRP ára bitcoinnal és egyéb kriptovalutákkal van összefüggésben, és nem a vállalat azok népszerűsítésére tett erőfeszítéseivel.
Az SEC legnehezebb feladata azonban az lesz, hogy meggyőzze a bírót arról, hogy az értékesítések az Egyesült Államokban történtek. Az a tény, hogy ezek globálisan történtek, a Ripple mellett szól.

Olvastad már? Mark Cuban 1 dolláros Dogecoint jósol

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Avalanche technikai elemzés 06.02.

Prémium Avalanche Az AVAX árfolyam nagyrészt a 14 dolláros támasz körül ragadt, mivel a május 8-i 16,48 dolláros árfolyamról, az elmúlt egy hónap legmagasabb árfolyamáról való...

A kenyai elnök szerint az afrikai országoknak nem kellene használniuk a dollárt

William Ruto úgy gondolja, a kontinens országainak saját pénzrendszert kellene kialakítani, és nem az amerikai dollárt használni az egymás közötti üzleteléshez. Ruto szerint egy ilyen...

Csomópontot indít a Polygon hálózatán a Deutsche Telekom

A német óriásvállalat szeretne belépni a web3 területére, és ehhez első lépésként a Polygon hálózatán indítanak el egy saját validátor csomópontot. A telekommunikációs cég egyike...

Elindult az ország első megújuló energiából táplálkozó kripto bányász farmja

A Green Watt Project a Felpéci biogáz üzemet elindította és már megújuló bio forrásból származó energiából bányásszák a Bitcoin. Az országban úttörőnek számító fenntartható zöld energiából...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!