A Ripple befejezte 50 millió dolláros MoneyGram-befektetését

-

A MoneyGram International Inc. pénzügyi szolgáltatócég hétfőn bejelentette, hogy a vállalati blokkláncmegoldásokkal foglalkozó Ripple Labs befejezte 20 millió dolláros befektetését a MoneyGram értékpapírjaiba, amellyel teljesítették a korábban bejelentett 50 millió dolláros beruházást.
A Ripple 4,1 dolláros részvényárfolyamot fizetett, amely jelentősen magasabb, mint a MoneyGram jelenlegi piaci értéke.

A bejelentés szerint a befektetés biztosítja a MoneyGram tevékenységeit, amely elsődlegesen a forgalom, valamint az igénylapú folyósítás növelésére irányul.
A MoneyGram így felhasználja majd a Ripple xRapid termékét, hogy lehetővé tegye, hogy egy utalás más valutában induljon, mint amilyenben célba ér.
A Ripple XRP tokenjeivel az xRapid hatékonyabbá teszi ezeket a tranzakciókat, a fiat vagy a digitális valutákkal szemben.
Alex Holmes, a MoneyGram vezérigazgatója elmondta:

„A Ripple-lel kötött üzleti megállapodás átalakíthatja a hagyományos pénzküldés és a digitális eszközök iparágát, a világon elsőként másodpercek alatt rendezünk különböző valuták közötti fizetéseket. Az első sikerek tovább ösztönöznek minket az igényalapú folyósítás terjesztésére. A Ripple-höz hasonló cégekkel alkotott megállapodások támogatják az innovációkat, és lehetővé teszik, hogy jobb felhasználói élménybe fektessünk. Már izgatottan várom az újabb lehetőségek és termékek felfedezését.”

Az igényalapú folyósításon keresztül a MoneyGram devizaforgalmának 10%-át mexikói peso adja.
A Ripple-lel kötött szerződés 2019 júniusi bejelentése óta további négy nemzetközi utalás vált elérhetővé, köztük Európa, Ausztrália és a Fülöp-szigetek lakossága is hozzáférhet a szolgáltatáshoz.

Brad Garlinghouse, Ripple-vezérigazgató elmondta:

„A múlt hónapban bejelentettük, hogy a MoneyGram elkezdte használni az igényalapú folyósítást a fülöp-szigeteki tranzakciókra, és már izgatottan várjuk a MoneyGram további terjedését Európában és Ausztráliában. A digitális eszközök és a blokklánc technológiája hatalmas hatással lehet a nemzetközi tranzakciókra, ezt a MoneyGram és a Ripple is jól bizonyítja. A korábban bejelentett megállapodás rengeteg előnnyel jár, és ösztönzőleg hat a gyors növekedésre is.

Digitális eszközökkel rendezik majd a nemzetközi tranzakciókat

A Ripple nagyjából 30 millió dollárt fektetett korábban a MoneyGrambe, emellett megkötött egy üzleti megállapodást is, melynek keretében a MoneyGram digitális eszközökkel rendezi a nemzetközi tranzakciókat.
A befektetést követően a Ripple birtokolja a MoneyGram elérhető részvényeinek 9,95%-át, valamint a teljes részvénykészlet nagyjából 15%-át.
Ez érdekes lépés a Ripple részéről, különösen, hogy Garlinghouse egy Bloomberg-interjúban elmondta, miszerint szerinte túl sok kriptopénz létezik.
Azt jósolta, hogy a kriptopénzek nagyjából 1%-a fog fennmaradni. Ezek a projektek „hatalmas változásokat hoznak”, és jelentős növekedést tapasztalnak majd az elkövetkezendő évtizedek során.
Egy valami biztos. A befektetés jól jött a MoneyGramnek, ugyanis már csökkenteniük kellett kiadásaikat. A múlt héten a cég bejelentette, hogy akár 90 munkahelyet is megszüntethet március végére, hogy „sokkal rugalmasabbá és hatékonyabbá tegyék a cég működését.”

Olvastad már? Van néhány hiányossága PlanB SF-modelljének

Annak ellenére, hogy hétfőn 2,28%-os csökkenéssel zártak a MoneyGram-részvények, a tegnapi és a mai nap folyamán enyhe emelkedésben vannak. A ma hajnali piacnyitás óta 4 százalékot emelkedett az árfolyam, így jelenleg 3,12 dolláron áll.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!