A PayPal saját stablecoinjával jutalékmentesen lehet utalni

A PayPal fizetési szolgáltató bejelentette, hogy a PYUSD segítségével végrehajtott nemzetközi utalásokért nem számít fel tranzakciós díjat.

Csütörtökön jelentették be ezt az újdonságot az ügyfeleik számára, így április 4.-től a Xoom platformot használva már élhetnek is ezzel a lehetőséggel a felhasználók.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az új funkció lehetővé teszi, hogy a PayPal fiókokon belül lehessen konvertálni a PYUSD tokeneket és a dollárt, és a Xoom platformon keresztül 160 országba lehet anélkül pénzt küldeni, hogy a rendszer díjat számolna fel ezért.

A PayPal kriptoágazati igazgatója, Jose Fernandez da Ponte elmondta, a céljuk a felhasználói bizalom megerősítése, és az, hogy megfelelő fontosságot tulajdonítsanak a kereskedelmi, fizetési funkcióknak, azok elérhetőségének.

„Lehetővé tesszük, hogy az amerikai ügyfeleink a Xoom használatával határokon átívelő kifizetéseket is végrehajthatnak, mégpedig a PYUSD részvételével. Ezzel elő akarjuk segíteni a kriptopénzek szélesebb körű elterjedését, és egyben egy olcsó, hatékony módot biztosítani, amellyel pénzt lehet küldeni a barátainknak, családtagjainknak.”

A Xoom platformon keresztül történik majd a dollár és a PYUSD közötti váltás, mégpedig anélkül, hogy ezért külön jutalékot számítana fel a rendszer.

A fogadó fél ezután viszont fiat valutában kapja meg az utalást, biztosítva a zökkenőmentes átutalást.

Amennyiben viszont a tranzakcióhoz a felhasználók nem USD-t használnak, akkor már kell díjat fizetni, az ilyen utalás nem jutalékmentes.

A Xoom a tavalyi év során kezdett el együttműködni a Visa Direct rendszerével, és azóta az amerikai ügyfeleik közvetlenül is tudnak pénzt küldeni bankkártyákra.

Összehasonlítva a hagyományos nemzetközi pénzküldési szolgáltatásokkal, a kriptopénzek használata sokkal olcsóbb, mivel nincsen közvetítő, sem pedig átváltási díj.

A bitcoin nem véletlenül terjed a jelenlegi ütemben, hiszen a tradícionális megoldásokkal összehasonlítva rengeteg előnyt biztosít.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A Bank of International Settlement nemrégiben közölt egy jelentést, amelyben a stablecoinokkal való nemzetközi utalásokról is értekezett, elmondva, hogy ez az eszközosztály ígéretes megoldás lehet számos esetben, mikor a jelenlegi módszerek nehézségekbe ütköznek.

A stablecoinok, a bitcoinnal ellentétben egy másik valutához vannak kötve, annak az értékét követik, biztosítva, hogy az árfolyamuk viszonylag stabil marad.

Ezzel a megoldással lehet elérni, hogy stabil csereeszközként lehessen használni ezeket.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A Solana ugyanolyan egzisztenciális fenyegetéssel néz szembe, mint az FTX?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptoipari lobbi rákapcsolt, már nem szabályozást kér, hanem kampánypénzzel írná át a pályát

A kriptoipar nagyon sokáig úgy működött Washingtonban, mint a szegény rokon, aki a hátsó ajtón próbál bejutni a felnőttek asztalához, és egy kis jogi tisztséget...

Ítélet született a Goliath ponzi ügyében

A kriptopiac egyik legszomorúbb tanulsága, hogy egy klasszikus, régivágású csaláshoz valójában nincs is szükség új trükkökre. Elég csak megtanulni az aktuális blokkláncos szakzsargont, és leönteni...

Te odaadnád a kriptotárcádat egy AI agentnek? A felhasználók 70%-a igen

Not your keys, not your coins. A héten már a második cikket kezdjük ezzel a parancsolattal, de szerencsére most szó sincs hackertámadásról. Az egész iparág...

1,7 milliárd dollár folyt ki a Bitcoin és az Ethereum ETF-ekből, és az XRP meg a HYPE le is csapott rá

Amikor az intézményi pénzek megérkeztek a kriptóba, mindenki azt hitte, hogy a Wall Street csak a Bitcoint és esetleg az Ethereumot fogja venni. És sokáig...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.