A Palantir is felvenné a bitcoint a tartalékai közé

Az amerikai adatelemző cég bejelentette, hogy komolyan fontolóra vették a bitcoin használatát, mint tartalékeszközt.
A hét elejei bejelentésükben a céges eredmény-kimutatás mellett az ilyen irányú terveiket is megosztották.
A bitcoin mellett úgy gondolják, hogy akár más kriptoeszközet is tarthatnak.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Milyen cég a Palantir Technologies?

A PayPal társalapítója, Peter Thiel hozta létre a vállalatot, és tavaly szeptemberben hajtottak végre nyilvános tőzsdei kibocsátást.
Thiel nemrégiben egyfajta pénzügyi fegyverként jellemezte a bitcoint, amely segítségével Kína növelheti a pénzügyi befolyását, akár az USA kárára is. A cég saját bányászfarmot is létesített Texas államban.
A Palantir bevétele a jelentések alapján erőteljesen függ a kormányzati szerződésektől. Tavaly februárban az USA Védelmi Minisztériumával kötöttek 800 millió dolláros szerződést.
Nemzetközi szinten pedig a brit kormányzattal van 65 millió dollár értékű ügyletük, járványügyi adatok feldolgozására.
A Politico magazin állítása szerint a cég több angliai kormányzati tisztviselővel is jó kapcsolatot alakított ki a szerződés megkötése előtti időszakban
Az idei év során a Palantir részvényei 22%-ot estek már, így egyes nézetek szerint a bitcoinos bejelentésük csupán arra szolgál, hogy rövid távon növelni tudják a papírjaik árfolyamát.

Olvastad már? Egy kanadai tőzsdei cég a „környezetbarát” bitcoint keresi

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.