Egy kanadai tőzsdei cég a „környezetbarát” bitcoint keresi

A Ninepoint a bevétele egy részét arra fordítja, hogy a rajta keresztül, ETF-ként eladott bitcoinok szénlábnyomát lecsökkentse.
A kanadai bitcoin ETF-ek kibocsátóinak egyike hivatalos bejelentésben közölte a szándékait, így a Ninpoint Partners LP elsőként gondoskodna a bitcoin hatásainak a kivédéséről.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A CarbonX-szel történt megegyezésről a hét elején adott hírt a sajtó. Az információk alapján tudjuk, hogy a cég egy egyelőre nem meghatározott részt a bevételeiből arra kívánja fordítani, hogy úgynevezett szén-krediteket vásároljon.
Ezzel a termékei fedezeteként tartott BTC bányászati kibocsátását tudná lenullázni.
A Ninepoint még márciusban jelentette be, hogy az általuk futtatott Bitcoin Trust alapot szeretnék ETF-ként tőzsdére vinni, áprilisban pedig be is adták az ehhez szükséges kérvényt.
Az új partnerség mellett tudományos becslést is kapnak majd a Crypto Carbon Ratings Institute részéről, hogy mekkora a bányászat energiaigénye.
A megvásárolt szén-kreditek pedig tovább lesznek adva az amazóniai esőerdők megőrzését szolgáló célra.
A cég egyik vezetője, Alex Tapscott kommentálta a vállalat lépését, és megosztotta, hogy miért döntöttek így.

„Néhány befektető esetleg aggódhat a bányászat környezetterhelése miatt, és így inkább nem fektetnek be a bitcoinba. Ezért mi egy megoldást ajánlunk erre a dilemmára, amely reményeink szerint megoldja a problémát. Így a befektetők tudnak választani.”

A „felmelegedő óceánok” narratíva továbbra is tartja magát a felületes szemlélők körében, és sokszor azzal támasztják alá az érveket, hogy a világon működő bányászfarmok milyen sok áramot használnak.
(Szerkesztői megjegyzés: hasonlóan „a drogkereskedők pénze”, és „a pénzmosás eszköze” pároshoz, amelyekről már bebizonyosodott, hogy egyszerűen nem igazak; az áramfelhasználás vélhetően meg sem közelíti például a közösségi média, hadianyag-gyártás, vagy éppen a politikai pártok vagy a bankrendszer fenntartásának az energiaigényét.)
Májusban például New York állam Szenátusa elé került egy olyan javaslat, amely évekre betiltaná a bányászatot, a magas energiaigény miatt.

Kínától Iránig a világ számos pontján egyre szigorúbb szemmel nézik a bányászok áramfogyasztását, és ennek a környezeti hatását.
Az érme másik oldala viszont az, hogy a bitcoin-bányászok a megújuló energia legnagyobb vevői lehetnek.

Olvastad már? A Gemini Dogecoin-megtakarítási programot indít

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Dogecoin-bálnák felállása jelzi az új aranykort?

A Dogecoin (DOGE) újra felkeltette a nagybefektetők figyelmét. A bálnák felhalmozása 112%-kal nőtt egy hét alatt. Ez hatalmas érdeklődést jelez a nagy tulajdonosok részéről. Közben a...

Shiba Inu airdrop: óriási jutalmak várják a CRO-stakelőket

A Crypto.com új airdropkampányt indított, 250.000 dollár értékű Shiba Inu jutalommal. A felhasználóknak CRO tokent kell lekötniük az Airdrop Arénában, hogy részt vehessenek. Az esemény 2025....

Szárnyalnak a Solana mém érmék – vajon a Snorter is csatlakozik?

Vendégbejegyzés Az elmúlt egy hétben több Solana mém érme is komoly raliba kezdett, aminek hatására egyre nagyobb szerepet kapnak az új kereskedési eszközök. A BONK és...

Az Ethereum lehet a kriptovilág új éllovasa?

Ryan Sean Adams, a Bankless társalapítója pénteken így vélekedett: „Tom Lee a Fundstrattól az idei év legoptimistább híre az Ethereum számára.” A bitcoin-rajongó Lee híres jóslatokat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.