A Libra nem fogja fedezetként használni a kínai jüant

A Facebook által kihirdetett, Libra kriptopénz fedezeteiként használt fiat pénzek között nem szerepel a kínai hivatalos pénznem.

Mikor júniusban a vállalat kiadta a Libra fehér könyvét, azt is bejelentették, hogy fedezetként több nemzeti valuta fog szolgálni. Most a közösségi médiaóriás újabb részletekkel szolgált a lehetőségeket illetően.

Egy Bloomberg-cikk szerint az Egyesült Államok szenátorai előtt jelentette ki a fiathoz rögzítés tényét, valamint a lehetséges jelölteket, mint a dollár, euró, jen, vagy az angol font. A kínai jüan „távolmaradása” nem meglepő, hiszen a Kínai Központi Bank már bejelentette a saját digitális valutáját, amelyet a Libra vetélytársának szánnak.
A listát azután osztották meg, hogy Mark Warner szenátor megjegyezte, miszerint Kína esetleg nyomást gyakorolhat a projektre, hogy vegyék fel a listára az ő pénzét is. Szerinte a kommunista ország szinte arra csábítja a kormányokat világszerte, hogy a valutatartalékaik egy részét jüanban tartsák.
A listára való felkerülés viszont a közlemény szerint teljes egészében a jelenleg már 20 fölötti tagot számláló Libra Association döntésén múlik.
A Librán történő minden fejlesztés a teljes szervezet által felülvizsgált, nem az egyes tagok döntenek az ilyen kérdésekben.

Ahogy a cég fogalmazott:

„A Libra Association addig nem élesíti a rendszert sehol a világon, amíg nincs teljes egészében megoldva a szabályozás, amíg akár csak egyetlen kérdéses pont is felmerül. Bármilyen változtatás, beleértve a fedezetként használt pénzek körének bővítését is, a tényeken fog alapulni. Természetesen ide értjük az olyan egyedi körülményeket is, mint amilyenek a közvetlen vagy közvetett szabályozói követelmények.”

Tele akadályokkal

Az elmúlt hónapok nem teltek túl kellemesen a Facebook számára, hiszen meg kell győzniük a törvényhozókat, hogy kezelni tudnak egy ekkora jelentőségű projektet.
Emellett folyamatosan felmerülnek az adatkezelési aggodalmak is, nem alaptalanul. A vállalat hírneve komoly kihívással néz szembe, alig egy évvel a Cambridge Analytica-botrány után.
Az USA húzódozása ellenére lehetséges, hogy a tengerentúli területeken a Facebook el fogja indítani a Librát, ahol megkapja a szükséges engedélyeket.
Másrészről viszont a kínai digitális pénz fejlesztését is felgyorsította a Kínai Jegybank, így az ő rendszerük már akár 2019 novemberében elindulhat.
Jelentős számú mamutcég fordul a kriptopénzek felé, hiszen azok gyorsabb átutalásokat tesznek lehetővé alacsonyabb költségek mellett, a világon bárhol.

Olvastad már?  Adam White a Bakktról: „Meghatározó szerepünk lesz a bitcoinpiacokon”

Az Apple techóriás például saját bevallása szerint is nagyon közelről figyeli a kriptoszféra fejlődését, fejlesztéseit.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-kiáramlás: milliárdok távoztak a tőzsdékről

A bitcoin most nem egyszerűen esik vagy emelkedik: a piac szerkezete a szemünk láttára változik. Miközben több nagy kriptotőzsdéről milliárd dollár értékű BTC távozott, az...

A bitcoin árfolyama ismét nyomás alá kerülhet – fokozódik a közel-keleti helyzet

A közel-keleti feszültség ismét nyomás alá helyezheti a bitcoint – miközben a kriptovaluta néhány napja még 87.000 dollár fölé kapaszkodott, Washington és Teherán újabb üzenetváltása...

Teljes fedezetet vár a Fed a stablecoinok kapcsán

A Federal Reserve új javaslatai egyértelmű üzenetet küldenek a stablecoin-kibocsátóknak: a digitálisdollár-tokenek mögött nem elég papíron léteznie a fedezetnek, annak stresszhelyzetben is azonnal hozzáférhetőnek kell...

950 milliós forexbotrányba fulladt a Cash FX Ponzi-rendszere

Heti 15 százalékos hozamot ígértek, mesterséges intelligenciára és professzionális forexkereskedőkre hivatkoztak, a Commodity Futures Trading Commission (CFTC) szerint azonban a háttérben alig zajlott valódi kereskedés....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.