A kriptós csalások terjedésére figyelmeztet a Lloyds

Az angol kereskedelmi bank elmondta, hogy miért számít a kriptoipar a bűnözők egyik kedvenc területének, és miért növekszik ekkora mértékben a csalások száma.

A bank szerint ráadásul, ha valami rosszul sül el, akkor az emberek nehezen tudják visszaszerezni a pénzüket.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Lloyds az egyik legnagyobb angol kereskedelmi bank, és a múlt héten sürgős figyelmeztetést adtak ki az ügyfeleik számára.

A bank elmondása alapján a kriptoiparhoz köthető csalások száma az idei évben eddig 23%-os növekedést mutatott, és a jelenlegi becslések szerint az áldozatok átlagosan 10 ezer angol font, azaz majdnem 4 millió forintnyi összeget vesztenek el fejenként, ez pedig nagyobb összeg, mint bármelyik másik típusú csalás esetén.

A felmérések megmutatják, hogy a csalások leggyakoribb kiindulási pontja a közösségi média, a 65%-uk ezen keresztül hálózza be az áldozatait.

A legnépszerűbb platformnak a Facebook és az Instagram számít a csalók körében.

„A közösségi médiában terjednek ezek a csaló reklámok, és egyre több brit befektető dől be nekik. Mindig fontos figyelembe venni, hogy a csalók rengeteg munkát végeznek el azért, hogy meg tudják győzni az áldozataikat a befektetés hitelességéről. Cégeket hoznak létre, közösségi média profilokat indítanak, vagy éppen valódi cégek honlapjait másolják le. Sokszor még befektetési marketing anyagokat is készítenek, hogy még inkább professzionálisnak látszódjanak.”

A bank szerint ráadásul nem csak ezen a területen, a befektetések esetén kell fokozott óvatossággal eljárni, hiszen a kriptopénzek néhány másik típusú csalás esetén is szerepet játszhatnak, például a személyazonosság-lopás, vagy éppen a társkeresési csalások során.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A bank szerint, ha bármiféle projekt, vállalat, vagy személy kizárólag kriptopénzben akarja megkapni a fizetséget vagy támogatást, annak majdnem biztos, hogy kétes oka van.

A Lloyds csalás-ellenes részlegének az igazgatója, Liz Ziegler elmondta, a befektetések fontos részét képezhetik a vagyonépítésnek, a hozamszerzésnek, viszont létfontosságú meggyőződni arról, hogy a pénz tényleg oda kerül, ahová a befektetők szánják.

„A közösségi média kifogyhatatlan táptalajt biztosít az ilyen csalásokhoz. Hamis reklámok, lemásolt felhasználói fiókok, vásárolt lájkok segítségével dolgoznak a csalók. A kriptoipar pedig jobbára szabályozatlan, nagy kockázatú terület, amely miatt kifejezetten vonzó az elkövetők számára. Ha valami balul sül el, akkor a felhasználók nem igen tudják visszaszerezni a csalóktól a pénzüket.”

Olvastad már? Már késő megvenni a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB), vagy nem?

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: Money Bright

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin esik, de a nagyok vásárolnak – csendben épül a következő mozgás

A Bitcoin árfolyama 70.000 dollár közelébe esett vissza, ami körülbelül 20.2%-os csökkenést jelent a korábbi szintekhez képest. A felszínen ez egyértelmű gyengülésnek tűnik, azonban az...

Közel a kriptotörvény? Stablecoin-megállapodás jöhet

Úgy tűnik, a hónapok óta húzódó kriptoszabályozási vita most végre fordulóponthoz érkezhet. Egy friss értesülés szerint a Fehér Ház és amerikai törvényhozók között megszületett egy...

Fordul a piac? A Bitcoin most egy veszélyes jelzést mutat

A Bitcoin ismét egy olyan technikai helyzetbe került, ami már korábban is komoly mozgást hozott. A piaci elemzők szerint egy ék alakzat kezd kirajzolódni, amely...

Új kriptovírus támad: a Ghostblade észrevétlenül lop adatokat iPhone-okon

A kriptopiacon egyre kifinomultabb támadások jelennek meg, és a legújabb ilyen eszköz már nem a klasszikus, könnyen észrevehető vírusok közé tartozik. A Google biztonsági kutatói...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.