A kriptós befektetési alapok rosszabbul teljesítenek, mintha valaki csak bitcoint tart

-

A BTC eddigi ralijai során a kriptós befektetési alapok általánosságban jól szoktak teljesíteni, idén viszont rendkívül gyengén muzsikálnak, mintha nem akarnának sokat kockáztatni.

A 21e6 Capital AG elemzői szerint, ha egy befektető egyszerűen megveszi a bitcoint, és tartja, akkor 68%-kal jobb hozamot érhetett el, mint a kriptós befektetési alapok átlaga.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A svájci cég szerint a legtöbb befektetési alap idén nagyjából 15%-os hozamot ért el az év első felében, a bitcoin árfolyama viszont 84%-kal nőtt.

Maximilian Bruckner, a 21e6 marketing igazgatója elmondta, ez azért ritka jelenség, mert az alapok az eddigi bitcoin ralik során mindig túlteljesítették a hodlerek hozamait.

Elmondása szerint a jelenlegi helyzetet a nagyban leromlott piaci körülmények magyarázhatják, valamint az, hogy 2022 végén rengeteg alap ült nagy mennyiségű tartalékon.

Az FTX bedőlése után számos cég értékelte újra a kockázatkezelését, és biztonsági okokból nagy készpénztartalékot halmozott fel.

Emiatt viszont lemaradtak az idei első félévben tapasztalt áremelkedésről a bitcoin esetén.

„Azok az alapok, amelyek nagy készpénzmennyiséget tartanak, nem tudnak lépést tartani a bitcoin árnövekedésével. Akkor tudnak csak versenyre kelni vele, ha az általuk birtokolt eszközök növekedése jelentős mértékben meghaladja a bitcoinét.”

Az iparágban és a kriptopiacon uralkodó általános hangulat miatt a legtöbb befektetési alap a megszokottnál nagyobb tartalékokat halmozott fel.

A nagyobb altcoinok pedig mind alulteljesítették a bitcoint, így ez a környezet határozottan befolyásolta az alapok gyengébb teljesítményét.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A cikk írásakor a bitcoin árfolyama 29 ezer dollár környékén mozog, és a jelek szerint nehézséget okoz visszaszerezni a 30 ezres szintet, amelyet idén még csak rövid ideig haladt meg az árfolyam. Dacára annak, hogy január elseje óta a tőzsdei árfolyam 75%-kal növekedett.

„Minden befektetési alap hozamot tudott elérni a kriptós befektetésein, de a bitcoinhoz hasonlítva rendkívül gyengén teljesítenek. Kifejezetten igaz ez a nagy altcoin pozícióval rendelkezőkre, és a főleg határidős kötésekkel, foglalkozókra.”

A befektetők általános hangulata összességében javulást mutatott az idei első félévben, ez alapján pedig várhatóan ismét elkezdenek pénzt pumpálni a kriptopiacra a befektetési alapok.

Az adatokból, például a tőzsdékre be- vagy onnan kiküldött kriptopénzek és készpénz mennyiségének a változásaiból viszont az is kiderül, hogy a hangulat még nem állt helyre teljes mértékben.

kripto
Forrás: 21e6 Capital AG

 

Olvastad már? A Cardano az árcsökkenés ellenére továbbra is megelőzi az Ethereumot

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Polkadot NFT-k veszítenek népszerűségükből

A Polkadot (DOT) NFT-aktivitásának csökkenését tapasztalta az elmúlt héten, ami aggodalomra adott okot. A Polkadotnak azonban van pár projektje, vajon a hálózat meg tudja-e fordítani a...

Nagyot ment a Wall Street Memes, már 120 millió dollár a piaci kapitalizáció

Vendégbejegyzés A csak nemrégiben jegyzett Wall Street Memes ($WSM) mém érme kirobbanó formában van.  A WSM token árfolyamértékeire ránézve pénteken azt láthattuk, hogy 40% körüli emelkedésnél jár:...

A Bitcoin augusztusa óta először emelkedik 28.000 dollár fölé

A Bitcoin (BTC) több mint hat hét óta először törte át a 28.000 dolláros határt, és a befektetők azt remélik, hogy a kitörés megnyitja az...

Ethereum Classic (ETC) technikai elemzés 10.02.

Prémium Ethereum Classic (ETC) Az Ethereum Classic (ETC) örömmel terjesztette ki a szeptemberi fellendülést októberre. Szeptember 26-tól +10%-kal emelkedett, és a szerkesztés idején 16,80 dolláron kereskedtek vele. A rally...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!