A kriptó idén állva hagyta a részvénypiacot

-

A BTC árfolyama idén ingadozhatott, de továbbra is jobban teljesít, mint a legnagyobb kripto részvények.
A jelenleg keringő új adatok azt mutatják, hogy a Bitcoin körüli iparág minden növekedése ellenére még mindig megéri egyszerűen megvenni és tartani a vezető kriptopénzt.

A részvények nem tudják felvenni a versenyt a BTC-vel, ETH-val

Ha megnézzük a mérlegükben a legnagyobb BTC-allokációval rendelkező cégek teljesítményét, azonnal kiderül, hogy a BTC-t jövedelmezőbb volt tartani, mint ezeket a részvényeket – legalábbis idén.
„Kripto részvényeket vásárolni, hogy felülmúlják az érmék teljesítményét, nehéz” – kommentálta a Three Arrows Capital vezérigazgatója, Zhu Su.
Mind a BTC, mind az ETH jelentősen jobban teljesített, mint az olyan vállalatok részvényei, mint a MicroStrategy (MSTR) és a Coinbase (COIN), annak ellenére, hogy mindkettő sikeres volt 2021-ben.


A számok rávilágítanak a hagyományos és a kriptopiacok közötti különbségekre, mivel az utóbbiak olyan fokú szabadsággal rendelkeznek, amely régóta hiányzik a részvények, az áruk és más eszközök esetében.

„A piacok előretekintőek. A kriptopiacok még inkább, mert senki sem ellenőrzi. Ez az egyetlen szabad piac a világon.”

Különösen jó a BTC-vásárlást magában foglaló dollárköltség-átlagolási stratégia, amely a rövid távú volatilitást mérsékli, így még vonzóbbnak tűnik.

A bányászok küzdenek a BTC ellen

A legnagyobb tőzsdén jegyzett bányavállalatok további adatai alátámasztják a tendenciát.
Az indulásukhoz, sőt a tőzsdei bevezetésükkori részvényárukhoz képest a túlnyomó többségük BTC-ben számolva jelentősen alacsonyabb. Jelenleg csak a BitFarms (BITF) termel nyereséget decembertől.

Forrás: Dylan LeClair/Twitter

Mindazonáltal az Egyesült Államok bányaipari szereplői között a fejlődés mértéke szemet szúró, a tőzsdei listázások továbbra is folyamatosan érkeznek.

Az előrejelzések szerint így a bányászat Mekkájává válni kívánó Texasban jövőre többszörösére ugorhat az energiaigény.

Olvastad már? Az önelégült piac után tüzes mozgások következhetnek a QCP Capital szerint

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A június lehet az Ethereum hónapja?

A júniusban induló hongkongi zöld út a kriptók számára megnyitja az utat a likviditás beáramlása előtt, de ez nem feltétlenül lesz azonnal. A kriptovaluták, különösen az...

Polygon technikai elemzés 06.01.

Prémium Polygon Május közepétől kezdve a Polygon egy erőteljes fellendülést mutatott, 0,8177 dollárról 0,95 dollár fölé emelkedett. A 0,95 dolláros árszint azonban január végétől áprilisig egy makacs...

Roger Ver úgy véli, az Ethereum több felhasználót fog hozni a kriptoiparba, mint a Bitcoin

A kifejezetten korai támogatói tevékenysége miatt néha Bitcoin-Jézusként is emlegetett Ver egy podcast során osztotta meg a gondolatait. Elmondta, hogy az Ethereum tényleg kisebb kapitalizációval...

A Coinbase szerint Kína jár jól az amerikai kriptós szigorral

A MarketWatch a hétvégén publikálta a Coinbase ügyvezetője, Brian Armstrong cikkét, amelyben a vállalkozó arra figyelmeztetett, az USA elvesztheti a pénzügyi vezető szerepet, ha nem...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!