A koreai adóhatóság 22 millió dollárnyit kriptopénzt foglalt le tőzsdei fiókokról

A dél-koreai adóhatóság több mint 1500 adókerülő kriptovalutáit kutatta fel.

A szöuli fővárosi önkormányzat 25 milliárd koreai won, azaz 22 millió dollár értékű kriptopénzt foglalt le az adókerülőktől – méghozzá közvetlenül azok tőzsdei számlájáról – jelentette tegnap a Yonhap helyi hírműsor.
A kiadvány szerint az adóügyi hatóságok 1566 magánszemélyhez és vállalati vezetőkhöz tartozó digitális eszközt tártak fel három kriptovaluta-tőzsdén.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A hatóságok a 676 személytől összesen 22 millió dollárt foglaltak le a be nem fizetett adók kompenzálására. Ebből 118 fő már be is fizette tartozásait, kb. 1,12 millió dollárt, hogy visszakapják kriptovalutáikat.

Fogadás a ralira

„A törvényszegő adózók folyamatosan arra kérnek bennünket, ne adjuk el a lefoglalt kriptovalutákat, mert be fogják fizetik az adókat” – mondta a városi önkormányzat illetékese sajtóközleményben.

Kifejtették, hogy a lefoglalás által érintettek valószínűleg a kriptovaluták árának emelkedését várják, és úgy döntöttek, hogy jövedelmezőbb lesz később fizetni az adókat a digitális eszközök megtartása érdekében.
Például egy kórház meg nem nevezett vezetője, aki 11,2 millió dollárnyi kriptovalutát tartogatott, 900.000 dolláros adótartozásából 520.000 dollárt azonnal befizetett, a többit pedig biztosítékkal látta el, arra kérve a kormányt, hogy ne adja el digitális eszközeit.
Érdekes, hogy egy másik magánszemély – aki nagyjából 20.000 dollárral tartozik a kormánynak – kifejezetten azt kérte, hogy legalább két évig ne adják el 2700 dollár értékű kriptopénzeit.
Addigra – magyarázta – a lefoglalt eszközök ára várhatóan annyira megnő, hogy nem csak az adókat fedezi, hanem némi profitot is hoz majd számára.
A lefoglalt kriptovaluták közül a legnépszerűbb a bitcoin volt, ez 19%-ot tett ki, ezt követte a DragonVein és az XRP, mindkettő 16%-kal, valamint az ETH 10%-kal, a Stellar pedig 9%-kal.

Az adók egyre magasabbak

Az adók témája egyre érdekesebbnek ígérkezik a kriptovaluta-tulajdonosok körében.
Egy tegnapi, meg nem erősített jelentés szerint új adótörvényt fognak javasolni az Egyesült Államokban, amely az egymillió dollár feletti nyereség esetén akár 43,5%-ra emeli az adókat.
A befektetők azonnal hatalmas mennyiségű eladással reagáltak a hírre, és a piacokat a vörös zóna mélyére küldték.
Ez azt sugallja, hogy jóváhagyása esetén az új törvény komoly nyomást helyezhet a gazdag kriptotulajdonosokra adófizetés terén.

Olvastad már? Az Ethereum ETF-ekbe máris 138 millió dollár áramlott

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Leépítés a BitGo-nál, az AI és a stablecoinok az új irány

A kriptóban mindig meg lehetett élni abból, ha te voltál az, aki vigyáz mások pénzére. Az intézményi letétkezelés sokáig az iparág egyik legbiztosabb, bár legunalmasabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.