A JPMorgan tízszeres növekedést vár a saját maga által kibocsátott kriptopénztől

A JPMorgan a világ egyik legnagyobbjának számító befektetési bank szerint  a JPM Coin jövőre már akár 10 milliárd dolláros napi forgalmat is kezelhet.

A pénzintézet egyik vezető tisztviselője, Umar Farook elmondta, a várakozásaik alapján a kriptopénz hamarosan nekikezdhet az erősödésnek.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Farook, aki a bank intézményi pénzügyekért felelős vezetője, egy szingapúri pénzügyi konferencián adott interjút a Bloomberg számára, amely során kifejtette az optimizmusát a JPM Coin terén.

Azt is kifejtette, hogy a bank szakértői ötszörös, vagy akár tízszeres növekedést jósolnak, azaz napi 10 milliárd dolláros forgalmat is elképzelhetőnek tartanak.

A bank által kiadott információk alapján a JPM Coin egy belső felhasználású kriptopénz, amely a blokklánc-technológiát használja, és az alkalmazásával a bank partnerei a bank hálózatán belül tartott pénzüket gyorsan és egyszerűen tudják elküldeni, lényegesen javítva a likviditást és a kifizetések hatékonyságát.

A bank elnöke, Jamie Dimon korábban is beszélt már az általuk kibocsátott kriptopénzről, és akkor úgy fogalmazott, hogy a Liink blokkláncot használják a tranzakciókhoz, a pénz mozgatására pedig az amerikai dollár tokenizált változatát, amelyet a rendszeren belül JPM Coinnak neveznek.

A bank honlapján található információk szerint a kriptopénz egyik fő célkitűzése a valós idejű pénzküldés, hogy így küszöböljék ki a határokon átnyúló fizetések legnagyobb hiányosságait, amelyek nehézséget okoznak az ügyfeleiknek.

Idén októberben a bank megosztotta, hogy a JPM Coin közreműködésével napi 1 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak.

A nemzetközi fizetésekért felelős vezető, Takis Georgakopoulos pedig elmondta, a bank elérkezettnek látja az időt, hogy terjeszkedni kezdjen, és kiszélesítse a JPM Coin működési területét, növelve a felhasználás arányát.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A bank nemrégiben mutatta be a saját, blokklánc alapú fedezeti rendszerét is, amelynek az első ügyfele a BlackRock, a világ legnagyobb eszközkezelője lett.

A TCN néven futó projekt használatával a Blackrock az egyik pénzpiaci alapjának a részvényeit tokenizálta, hogy az így létrehozott digitális tokeneket, egy másik céggel, a Barclays PLC-vel kötött üzlete során fedezetként tudja használni.

Olvastad már? A Bitcoin (BTC) ára elérheti a 141.000 dollárt egy év alatt

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitget-hackertámadás: észak-koreai szálat vizsgálnak

A Bitget vezérigazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy észak-koreai hackerek támadták meg a kriptotőzsde háttérrendszerét. A csütörtöki incidensben mintegy 351,6 millió dollárnyi digitális...

Közel 20 ezer BTC érkezett a Binance-re

A bitcoinpiac ismét egy olyan eladási hullámot tesztel, amely első pillantásra komoly veszélyt jelezhet, a vevők azonban egyelőre meglepően könnyedén felszívják a kínálatot. A bányászokhoz köthető...

Tokenizált betétekkel utaltak egymás között a brit bankok

Új korszak kezdődött a brit bankrendszerben: tokenizált betétekkel utaltak egymás között a bankok. A brit bankok most először mozgattak pénzt egymás között blokkláncon keresztül, tokenizált betétek...

Az altcoinoknak állhat a zászló a következő bikapiacon?

Az altcoinok lehetnek a következő kriptociklus igazi nyertesei – legalábbis Ran Neuner szerint. A következő kriptopiaci rali könnyen lehet, hogy nem a bitcoinról szól majd. Ran...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.