A Google Trends adatai szerint a hagyományos befektetők lephetik el a kriptopiacokat

Az elmúlt évek során többször is bebizonyosodott, hogy mekkora erővel rendelkeznek a hagyományos befektetők. Ennek kitűnő példája a 2017 végén létrejövő bika piac volt.
Idén ismét megmutatták erejüket, amikor egy seregnyi befektető megpumpálta különböző rézvények árfolyamát a Robinhood alkalmazáson keresztül, még olyan cégekét is, mint a csődöt mondott Hertz.

A Google Trend legújabb adatai alapján úgy tűnik, hogy a befektetők ismét beléphetnek a kriptopiacokra.
Ez kitűnően látszik, ugyanis hatalmas ugrás látható a „buy crypto” (kriptopénz vásárlása) kulcsszóra történő keresések vizsgálatakor, így úgy tűnik, hogy a kriptopénzekhez nem értő befektetők is kezdenek ismerkedni a piacokkal.
 

A befektetők egyre jobban érdeklődnek a kriptopénzek iránt

Ez az év meglehetősen vegyesnek mondható a kriptopénzek számára, a bitcoin 7000 dolláron kezdte az évet, 10.500 dollárig emelkedett, majd március közepén egészen 3800 dollárig zuhant.
A vezető kriptopénz azóta folyamatos emelkedést mutatott, a múlt héten egészen 12.400 dollárig nőtt az árfolyama.
Annak ellenére, hogy ezt az értéket nem sikerült megtartania, a befektetők továbbra is érdeklődést mutatnak a kriptopiacok iránt.
A „ buy crypto” kulcsszó iránti keresések száma 2017 vége óta nem állt ilyen magasan, mostanra már messze meghaladja a 2019-es júniusi értéket.

google trends buy crypto arcane research
A „buy crypto” kulcsszó iránti keresések száma a Google Trends adatai alapján. Forrás: Arcane Research.

Az Arcane Research nemrég elmondta, miszerint mindez azt jelzi, hogy új befektetők lépnek a piacokra.

„2018 januárja óta nem érdeklődtek ennyien a kriptovásárlások iránt. Ez mindenképpen azt jelzi, hogy van egy csomó új befektető, aki szeretné megismerni a kriptopénzeket, de még mindig messze vagyunk a 2018 januárjában tapasztalt eufóriától.”

„Azonban fontos hozzátenni, hogy a „buy crypto” kulcsszó iránti növekedés messze meghaladja a „bitcoinvásárlás” iránti keresések számát.”

Az Arcane szerint:

„A bitcoinvásárlás iránti érdeklődés nem növekedett meg jelentősen, a májusi feleződés óta oldalazást mutat.”

Ha ez az egész azt jelzi, hogy új befektetők érkeznek a piacokra, akkor az elmúlt pár hónap növekedése valószínűleg csak a kezdet.

Olvastad már? Létrejött a Kriptoworld saját Discord-csatornája

(Forrás: Cryptoslate)

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Rekordot döntött a Hyperliquid piaci részesedése

Nem is olyan rég a decentralizált tőzsdéken történő kereskedés csak egy szűk, az extrém kockázatra fittyet hányó réteg hobbija volt, akik ráadásul nem nagyon foglalkoztak...

A piacok emelkedő hozamok és csökkenő kamatvágási várakozások mellett várják az inflációs adatokat

A pénzügyi piacok fokozott figyelemmel várják a mai amerikai inflációs jelentést (CPI), miközben az inflációs várakozások már számos eszközosztály árfolyamában megjelentek. A 10 éves amerikai állampapírhozam...

Bitcoin vételi lehetőség lehet, de még maradtak kockázatok

A bitcoin talán már nem lesz olyan olcsó, mint az FTX összeomlása idején, de a Grayscale szerint a hosszú távú befektetőknek most is kínálkozik lehetőség. A...

BNB árfolyam: erősödik a hálózat, de az áttörés még várat magára

Lehet, hogy a BNB árfolyama egyelőre nem mutat túl sok izgalmat, de az alapjául szolgáló blokklánc már más képet kezd festeni. Hónapokig tartó erőtlen árfolyammozgás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.