A FINMA kiadja az ország első Kirptovaluta Vagyonkezelő Licenszét

-

A svájci Pénzpiac-felügyeleti Hatóság (FINMA) kiadta az ország első kriptovaluta vagyonkezelő licencét egy befektetési alap részére – írja a svájci Swissinfo október 9-i cikkében.

Az igény a Crypto Fundtól, a Zug központú Crypto Finance AG. 2017-en alapított leányvállalatától érkezett. A befektetési alap a FINMA szabályzat szerint eddig csak off-shore alapú kriptovaluta befektetéseket szolgáltathatott.

Az új licenc viszont lehetővé teszi a cég számára olyan befektetési termékek széles körű kínálását, amelyek a BTC és más kriptovaluták értékét követik, beleértve a hazai alapokat is.

Az engedélynek köszönhetően a vállalat intézményi befektetőknek is segítséget nyújthat, így lényegében ugyanolyan lehetőségeket biztosít számukra mint a hagyományos svájci vagyonkezelőknek – áll a Swissinfo cikkében.

A Swissinfo írása szerint nagy a rivális kriptovaluta alapok szinte tolonganak azért, hogy elfogadtassák a szervekkel saját megoldásaikat és termékeiket, amelyek között vannak például teljes körű banki szolgáltatásokra vonatkozóak is, a kriptovaluta felhasználók számára.

Ahogy a Cointelegraph nemrég megírta, egy svájci blokklánc startup már jóváhagyást nyert a helyi pénzpiaci működésre. Ez a vállalkozás szolgáltatásait a VQF (Financial Services Standards Association) fennhatósága alatt nyújthatja, amelyet a FINMA hatalmazott fel a pénzmosás elleni felügyeletre.

Zug egyébként a kriptoiparban csak „Kripto-völgy”-ként ismert, a blokklánc- és kriptoalapú aktív projektek magas koncentrációja miatt.

Idén nyáron például helyi vállalatok Zug önkormányzatával együttműködve létrehoztak egy blokkláncalapú önkormányzati szavazó rendszert.

Svájc egyébként kifejezetten proaktív amikor az új kriptoterületek szabályozásáról van szó. Februárban például a FINMA részletes iránymutatásokat tett közzé az ICO-król, amelyek szerint több projektet – különösen a használati és vagyoneszközöket képviselő tokeneket – az értékpapír-jogszabályok alapján kellene szabályozni. A fizetésre szolgáló tokenek szabályozása teljességgel a svájci pénzmosás ellenes törvény hatáskörébe esik.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple (XRP) technikai elemzés 04.20.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama április 13. és 17. között 0,59 dollárról 0,43 dollárra esett, majd április 18-án újra tesztelte és áttörte a 0,50 dolláros...

Az Ethereum és a Bitcoin ára lefelé, miközben az új mémérme a Raboo előértékesítése megközelíti az 1 millió dollárt

Vendégbejegyzés A Bitcoin és az Ethereum 2024 első negyedévében megkönnyítette a piac egészére kiterjedő rallyt. A második negyedév kezdete óta ezek a top tokenek komoly eséseket...

Fordulatok a Binance nigériai ügyében

Richard Teng, a Binance kriptotőzsde ügyvezetője a Dubajban zajló Token2049 konferencián tartott beszédében elmondta, együtt dolgoznak a nigériai hatóságokkal, hogy megoldják a tőzsde ügyeit az...

A CoinPoker versenysorozatot indít, robbanhat a CHP token

A GambleFi szektor szupersztárja, a CoinPoker bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent ez a cég és a CHP árfolyam számára? A GambleFi szektor...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!