A Fidelity is kérvényezte egy Ethereum ETF indítását, tudhatnak valamit, amit mi nem?

A BlackRock, a világ legnagyobb befektetési vállalata a napokban adta be egy Ethereum ETF indításához a kérelmet, a Fidelity pedig szinte azonnal követte.

A nagy befektetési vállalatok egymás után teszik le a voksukat a kriptopénzek mellett, és a várakozások alapján a különböző termékeik hamarosan zöld utat kaphatnak az USA hatóságaitól.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Mindkét cég beadott egy spot bitcoin ETF kérelmet is, még a nyáron, és az elemzők szerint már akár januárban elfogadhatják valamelyiket.

A Fidelity 4,5 billió dollárnyi vagyont kezel, míg a BlackRock 8 billióval számít a világ legnagyobbjának.

Az ether árfolyama mindenesetre nem nagyon mozdult meg a hírek hatására, még mindig a 2000 dollár alatti sávban mozog.

A kereskedők vélhetően profitot realizáltak, mikor a 2100 dolláros szint meghódítása nem sikerült, és az árfolyam ismét lejtmenetbe fordult.

Panaszra persze nincsen ok, hiszen az októberi legalacsonyabb árhoz viszonyítva most is 28%-os hozamnak örülhetnek a kereskedők.

A mostani visszahúzódás ellenére az ether jól járt a teljes piacra kiterjedő rali során, hiszen a bitcoin ETF-et övező optimista várakozások is felfelé hajtották az árát, csakúgy, mint a makrogazdasági adatok, a Fed kamatemelési trendjének a lehetséges vége.

Emellett egyre több nagy vagyonkezelő jelenti be, hogy saját Ethereum ETF-et indítana.

Ebből a szempontból a 28%-os emelkedés majdnem szerénynek mondható, hiszen a bitcoin ugyanebben a periódusban 45%-ot erősödött.

ethereum
Forrás: Glassnode

A visszafogottabb növekedés hátterében egyes elemzők szerint az állhat, hogy az ether ETF termékekre esetleg nem lesz nagy igény az USA-ban, hiszen a közelmúltban indult határidős termékek sem nagyon mozgatták meg a befektetők fantáziáját.

A grafikont megfigyelve látható, hogy a 2100 dolláros szint erős ellenállásként szerepel, de ha a bikák meg tudnák hódítani, akkor technikai elemzési szempontból 3600 dollárig szabad az út.

Ethereum
Forrás: tradingview.com

A mostani szintek viszonylag erős támaszként szolgálhatnak, főleg, ha a makrogazdasági faktorok nem változnak, és az ETF-et övező várakozások továbbra is optimisták maradnak.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Amennyiben az amerikai kötvénypiaci hozamok az Ethereum staking hozamának a szintje, 4% alá csökkennek, márpedig az elemzői várakozások szerint a Fed ez alá mehet a közeljövőben, akkor az ether ismét vonzó befektetési lehetőségként szerepelhet a nagy többség szemében.

Olvastad már? Elkezdődött a spot Ethereum ETF token égetése, tízszeresére nőhet az árfolyam?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptoipari lobbi rákapcsolt, már nem szabályozást kér, hanem kampánypénzzel írná át a pályát

A kriptoipar nagyon sokáig úgy működött Washingtonban, mint a szegény rokon, aki a hátsó ajtón próbál bejutni a felnőttek asztalához, és egy kis jogi tisztséget...

Ítélet született a Goliath ponzi ügyében

A kriptopiac egyik legszomorúbb tanulsága, hogy egy klasszikus, régivágású csaláshoz valójában nincs is szükség új trükkökre. Elég csak megtanulni az aktuális blokkláncos szakzsargont, és leönteni...

Te odaadnád a kriptotárcádat egy AI agentnek? A felhasználók 70%-a igen

Not your keys, not your coins. A héten már a második cikket kezdjük ezzel a parancsolattal, de szerencsére most szó sincs hackertámadásról. Az egész iparág...

1,7 milliárd dollár folyt ki a Bitcoin és az Ethereum ETF-ekből, és az XRP meg a HYPE le is csapott rá

Amikor az intézményi pénzek megérkeztek a kriptóba, mindenki azt hitte, hogy a Wall Street csak a Bitcoint és esetleg az Ethereumot fogja venni. És sokáig...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.