A CoinPoker eltörölte az összes kifizetési díjat


Vendégbejegyzés


A CoinPoker egy nagyon jól ismert kripto fogadási alkalmazás, és egyúttal a világ legnagyobb kriptopóker felülete is.

Fejlesztői csapata kedden egy X-beli bejegyzésben közölte, hogy megszüntette a platform összes kifizetési díját.

Az ügyfelek készpénzfelvételeire vonatkozó szokásos hálózati tranzakciós díjak viszont továbbra is érvényben maradnak. 

E döntés meghozatalára a platform éves Crypto Series of Online Poker (CSOP) versenyének kellős közepén került sor, mely április 19-én kezdődött és egészen április 28-ig tart.

A nagyszabású versenysorozat 41 különböző eseményt vonultat fel, összdíjazása pedig 1 millió dollárra rúg.

A projekt nagy népszerűségnek örvend, pár nappal ezelőtt a Decrypt, az Invezz és a Benzinga is bemutatta.

A CoinPoker megszünteti a kifizetési díjakat

A CoinPoker tehát megvált a kifizetési díjaitól, és csak azokat hagyta meg, amelyeket maguk a felhasználók kötelesek fizetni a blokklánc hálózat felé.

Nem ez a kaszinó az első a történelem során, aki meglépi a díjak eltörlését, többek között riválisa, a Rollbit  is példát adott neki ebben. Ezzel gyakorlatilag elindult egy trend, melyhez a CoinPoker is szívesen csatlakozott.

Ezt megelőzően a platform felszámított némi díjat, hogy biztosíthassa a stabilitást és a biztonságot, de mára már elérkezett arra a pontra, hogy eltörölheti a díjakat. 

A CoinPoker ezen döntése egyrészt új felhasználókat vonzhat a platformra, másrészt arra buzdítja a már meglévő, hűséges felhasználókat, hogy azt az összeget, amelyet korábban díjakra szántak, ezúttal feltegyék. 

A platform jelenleg a SimilarWeb oldalon póker kategóriában továbbra szerepel a legjobb platformok listáján 90-ikként, de az elmúlt hónapban 14 helyet is sikerült javítania.

CoinPoker

Forrás: SimilarWeb

Látogass el a CoinPoker oldalára

Teljes lendülettel dübörög a CoinPoker CSOP versenysorozata 

A díjak megszüntetéséről szóló döntés kijelentésekor már javában zajlott a platform éves rendezvénye, a Crypto Series of Online Poker.

Az esemény ihletője a World Series of Poker (WSOP), mely az évek folyamán az egyik legnagyobb online kriptopókerversennyé vált.

A verseny április 19-én indult útjára, és április 28-ig tart mintegy 41 versenyszámmal, köztük van a 20 dolláros nyitóverseny, a Grand Finale főversenye is. A nevezési szintek széles skálája áll a játékosok rendelkezésére.

A verseny játékosai bárhonnan nevezhetnek, és kriptovalutával intézhetik az anonim befizetéseiket.

A verseny közismert arról, hogy nagy tétjei vannak a kasszának, a történelem legnagyobb online póker pot rekordját is itt tartják számon 7,75 millió dollárral.

A versenyen részt vesz a világhírű pókerjátékos Antanas Guoga is, ismertebb nevén Tony G.

Ő a CoinPoker nagykövete és képviselője, és a részvétele nagy hitelességet biztosít a projektnek és a versenynek is.

Nézd meg a CoinPoker oldalát

A CoinPokerről és a CHP-ről

A CoinPoker kriptopóker oldal 2017-ben indult. Natív kriptopénze az ERC-20 CHP token, amely különböző jutalmakkal és ösztönzőkkel várja az érmetulajdonosokat. Előértékesítése 2018 januárjában ért véget.

A platformon a fogadásokat USDT-ben kezelik, de a CHP tulajdonosok 33%-os rakeback-ben részesülnek játék közben.

A CHP token értéke az elmúlt 24 órában csekély 1,03%-os emelkedést mutatott, az ára cikkünk írásakor, csütörtök délután 0,058 dollár.

CoinPoker

Forrás: CoinMarketCap

Ugyan a CHP értéke éves szinten 42%-kal apadt, a díjak eltörlése támogathatja az árfolyamot a helyreállásban. Talán még az is megtörténhet, hogy a CHP a Rollbit natív érméjének, az RLB-nek a nyomdokaiba lép, amely az elmúlt egy évet tekintve 737%-os növekedést ért el.

Látogass el a CoinPoker oldalára

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Leépítés a BitGo-nál, az AI és a stablecoinok az új irány

A kriptóban mindig meg lehetett élni abból, ha te voltál az, aki vigyáz mások pénzére. Az intézményi letétkezelés sokáig az iparág egyik legbiztosabb, bár legunalmasabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.