A Circle ügyvezetője kitart a bitcoin mellett

A Circle igazgatója szerint a bitcoin ára folyamatosan emelkedni fog az évek alatt, ami minden egyéb kriptopénzekkel kapcsolatos termék értékét is növelni fogja.

Olvastad már? Mindössze két bányászgép nyereséges

Jeremy Allaire, a Circle ügyvezető igazgatója és társalapítója nagyon optimista a bitcoin jövőjét illetően, még a kriptopénz árában beállott a jelenlegi zuhanás ellenére is.

A CNBC-nek adott interjújában elmondta, hogy bízik a bitcoinárfolyam rakétaszerű kilövésében, amellyel felhúzza magával a többi kriptopénz értékét is. Nem mert konkrét számot mondani, de megemlítette, hogy az a jelenleginél jóval magasabb lesz.

„Nem szoktam árfolyamokat jósolni, de az biztos, hogy jóval többet fog érni a jelenleginél.” – mondta.

Érvelése szerint megfigyelte, hogy világszerte hány ember használ kriptopénzeket. A bitcoin és ethereum lényege nem változott, egyszerűen csak túl sokan adnak el belőle a jelenlegi piacon.

Allaire szerint a bitcoin „meghatározó szerepet” tölt majd be az értéktárolás terén. Úgy véli, a jelenlegi ára ellenére a kriptopénz egyedi abban, hogy mennyi lehetőség van benne és mennyire biztonságos.

„A bitcoin legfőbb tényezője, hogy egyedi, mind biztonságosságában, mind pedig kiterjedésében. Az a mögöttes ötlet is egyedi, hogy egy nemzetektől független, mindenki által birtokolható, véges számú és abszolút biztonságos pénzforma. Ezek a tényezők teszik világszerte vonzóvá a bitcoint”

A kriptopiac jövője

Az igazgató hozzátette, hogy egy digitális pénz sikere nem jelenti a többi token halálát. Szerinte nem lesz egyetlen győztes pénzneme a piacnak, hanem több millió különböző kriptó lesz köztük: értékpapírok, értékpapírtokenek és kriptoárucikkek.

„Szerintem ez nem lesz egy ‘győztes mindent visz’ helyzet. Van egy kulcsmondatunk: Mindennek a tokenizálása. Szerintünk a kriptotokenek a pénzügyi világ minden szegmensébe betörnek majd, és idővel több millió lesz belőlük a világon.”

Bitcoin árbecslések

A múlt héten a Kriptoworld is beszámolt róla, miszerint a Fundsrat Global Advisor társalapítója, TomLee azt nyilatkozta, hogy a bitcoin árának legalább 13.000 dollárnak kellene lennie.

Úgy gondolja a 150.000 dolláros árfolyamot is el lehet érni, ha az aktív kriptotárcák száma eléri a 315 milliót.

A Goldman Sachs egy korábbi partnere, Mike Novogratz is pozitívan vélekedik. A dollármilliárdos, aki nagyon aktív bitcointámogató, szintén úgy gondolja, hogy a kriptopénzek értéke újra elindul felfelé, annak ellenére, hogy több mint 80%-os zuhanás állt be árfolyamukban.

Egy másik milliárdos, Jim Breyer szerint a piac már így is túl nagy ahhoz, hogy ne foglalkozzon vele a világ. Szerinte lassan véget ér a jelenlegi medve trend. Hasonlóan gondolkodik Tim Draper is aki szerint a bitcoin ára emelkedni fog az elkövetkezendő években.

Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Empery Digital hátat fordít a bitcoinnak, és AI adatközpontra áll át

A kriptopiac egyik legérdekesebb vállalati drámája épp most zajlik a szemünk előtt, de nem a tőzsdén, hanem a szervertermekben. Az Empery Digital, amely korábban hangosan...

Digitális rubel: Oroszország szeptemberben indítja a CBDC-t

Oroszország jegybankelnöke, Elvira Nabiullina megerősítette, hogy az ország két hónapon belül kész bevezetni a jegybanki digitális valutáját (CBDC), a tavaly meghatározott ütemtervnek megfelelően. Az orosz állami...

USDC-szolgáltatást indít a Standard Chartered intézményi ügyfeleknek

Az intézmények egyetlen ügyfélfelvételi folyamaton keresztül vehetik igénybe a letétkezelési, banki és stablecoin-szolgáltatásokat. A Standard Chartered lett az első globálisan rendszerszinten jelentős bank (G-SIB), amely lehetővé...

Kártérítési pert indítottak a Binance ellen Angliában

A Binance az elmúlt években szinte már rutinszerűen fizette ki a milliárdos büntetéseket az amerikai és európai hatóságoknak. De most nagyon úgy tűnik, hogy a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.