Tom Lee szerint 150 ezer dollárig mehet a Bitcoin

Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors egyik alapítója a Bloombergnek azt nyilatkozta, hogy szerinte „a bitcion értékének sokkal magasabbnak kellene lennie a jelenlegi árfolyamnál”

Olvastad már? Közös kriptopénz készül a Közel-Keleten

A veteránnak számító piaci elemző csütörtökön mondta, hogy szerinte a bitcoin valódi értéke 13.800 és 14.800 dollár között mozog.

Ezt az értéket a használatban lévő tárcák, a tárcák használatának mértéke és az elérhető bitcoinok mennyisége alapján következtette ki. Lee a tavalyi hatalmas áremelkedést az ICO-k megjelenésének tulajdonította.

A következőt állította:

„A bitcoin jelenlegi ára alapján a használatban lévő kriptotárcák számának 50 millióról 17 millióra kellett volna esniük.”

Lee szerint a Bitcoin széles körű elterjedése és elfogadása a fel fogja húzni árfolyamot a jövőben. Azt is hozzátette, hogy szerinte a 150.000 dolláros ár sem kizárt, ha a felhasználók száma eléri a Visa 4,5 milliárd felhasználójának 7%-át.

Lee már többször kifejezte Bitcoin felé mutatott optimista nézeteit. A BlockShow Asia 2018-on például azt mondta, hogy a kriptopénzek jelenlegi 50 millió felhasználója utolérheti a PayPal 254 millió és az Visa 4.6 milliárd felhasználóját. Lee szerint 10 éven belül egyetlen Bitcoin értéke az akár 10 millió dollárt is elérheti.

A jelenleg is zajló árfolyamzuhanás ellenére Lee kiállt az év végi 15.000 dolláros árfolyambecslése mellett.

A piaci kutató kiemelte, hogy szerinte két féle kriptofelhasználó létezik: azok, akik aktívan használják a kriptopénzeket és a spekulánsok.

A Cointelegraph nemrég írta meg, hogy a kriptopénzek az idei évben 17 millió azonosított felhasználót szereztek a Cambridge Centre for Alternative Finance kutatása szerint: 2018 első három negyedévében a személyazonosságukat igazoló felhasználók száma 18 millióról 35 millióra növekedett.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

4 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP és az Ethereum erősödik, miközben a Bitcoin gyengélkedik

A blokklánc-elemzéssel foglalkozó Santiment legfrissebb jelentése érdekes adatokat hozott nyilvánosságra a három legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin, Ethereum és XRP  birtokosainak számáról. Ez a mutató azt...

IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL): Melyik token készül hatalmas növekedésre?

Vendégbejegyzés A kriptopiac lángol, és az IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL) a legforróbb tokenek közé tartoznak. Az IntelMarkets egy kilencedik fázisban lévő előértékesítési sztár,...

Az SEC tényleg fontolóra vette a Dogecoin és az XRP ETF-eket?

A Grayscale újabb tőzsdén kereskedett alapokat szeretne indítani, ezúttal az XRP és a Dogecoin számára. És ami igazán meglepő ebben a történetben az Amerikai Értékpapír-...

XRP árfolyamelemzés: Megcélozza a 3,2 dollárt?

Prémium Ripple (XRP) Az elmúlt hónapokban az XRP árfolyama erőteljes bikás lendületet mutatott, miután kitört a hosszú távú konszolidációs fázisból. Amikor sokan már leírták a tokent, 500%-os ugrást...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.