A CBDC-k megjelenésével nem lesz lehetőség bitcoin vásárlására

-

Arthur Hayes, a BitMEX korábbi vezetője a legújabb blogposztjában „az igazi gonosz” megjelenéseként jellemezte a CBDC-ket, azaz a jegybanki digitális valutákat.

Elmondása szerint kizárólag a bitcoin és a kereskedelmi bankok állnak szemben most a közelgő disztópiával.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

A jegybanki digitális valuták a világ több pontján már a fejlesztések előrehaladott állapotában vannak.

A pénzügyi szabadság hívei értelemszerűen nem örülnek ennek, hiszen a CBDC a totális állami kontroll eszköze, a kormányok így bárkinek a pénzét egy gombnyomással elvehetik.

Így tulajdonképpen egyfajta frontális támadásként lehet ezeket a valutákat értelmezni, amelyet a magántulajdon ellen intéz a hatalom.

A CBDC-k ellenzőiként nem csak a bitcoinerek vannak a porondon, ez valójában a kereskedelmi bankok végét is jelenti, nem véletlen, hogy egyre több ilyen bank teszi lehetővé a bitcoin kezelését is az ügyfelei számára.

„Azt hiszem, az emberek többsége teljesen közömbös, és ez lehetővé teszi majd, hogy a kormányok elvegyék az emberek pénzét, és CBDC-vel helyettesítsék. Ezzel fogják megvalósítani a totális pénzügyi megfigyelést. Van viszont egy valószínűtlen szövetséges, amely a bitcoin oldalán áll, mégpedig a rengeteg kisebb kereskedelmi bank.”

A CBDC-k bevezetésével a kormányok dönthetnek úgy, hogy kizárólag az országok egyetlen központi bankja kezelheti a bankszámlákat, de akár meg is hagyhatja a kereskedelmi bankokat valamiféle okból kifolyólag.

CBDC
CBDC összefoglaló diagram. Forrás: Arthur Hayes/ Medium

„Ott tartunk, hogy az országok már inkább azon gondolkodnak, hogy milyen metódussal vezessék be a saját digitális valutájukat. Szerintem a kereskedelmi bankok megmaradnak majd közvetítőnek, mert nem valószínű, hogy bármely ország szándékosan a földbe állítaná a saját bankszektorát. A politikusok szeretik a pénzt, és most megvan az esélyük, hogy a túlságosan nagyra nőtt bankjaikat végleg elintézzék. Politikailag mégis úgy tűnik, hogy ezt nem fogják tudni megengedni maguknak.”

A CBDC alaposan lecsökkentené a hagyományos bankok mozgásterét, de megvalósítaná sok kormányzat álmát, az ellenőrizhetetlen készpénz betiltását.

Valamint az is megtörténhet, hogy bizonyos típusú tranzakciókat letilt, például a kriptotőzsdékre irányuló utalásokat, de az egyes bitcoin-tulajdonosok számláit is zárolhatják.

LÉGY TE A KRIPTOWORLD CSÁSZÁRA

Tőkekontroll közeledhet

A CBDC-k témaköre a kriptoiparon kívül is nagy érdeklődést kelt, hiszen alapjaiban változtathatja meg a világ pénzügyeit, és így a politikát is.

Ez nemrégiben adott interjúban egy közgazdász-professzor, Richard Werner úgy fogalmazott, hogy ez a fajta pénz bevezetése hadüzenettel ér fel.

Ennek következményeként a bankokat szabályozó hivatalok és a bankok ellenféllé válnak, ez pedig megoldhatatlan helyzet.

Hayes szerint a bitcoin még mindig mentőcsónak lehet, de nem biztos, hogy már sokáig.

A megvásárlása elképesztően bonyolulttá válhat, vagy éppen lehetetlenné, ha bevezetik a CBDC-ket.

„Jön a tőkekontroll. Mikor a pénz digitálissá válik, egy gombnyomással le lehet tiltani a kívánt tranzakciókat, így egyszerűen nem lehet majd bitcoint venni, nem lesz rá lehetőség. Ha valaki ennek ellenére sem tartja a pénzének legalább egy kis részét bitcoinban, hát, azt kell mondjam, már tegnap vásárolni kellett volna.”


Olvastad már? A kriptovilág heti legfontosabb történései 11.06

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: yan tum

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kolumbiai elnök a bitcoin és a blokklánc felhasználási módjairól tartott megbeszélést

Gustavo Petro, a kolumbiai elnök Samson Mow, a JAN3 ügyvezetője, és több blokklánc-szakértő részvételével tartott egy megbeszélést, amely során a bitcoin lehetséges felhasználási módjairól értekeztek,...

Vajon a Bitcoin (BTC), Solana (SOL), Cardano (ADA), Litecoin (LTC), Chainlink (LINK) karácsonyi rallyja december elején kezdődik?

Vendégbejegyzés A kriptopiac rugalmasságot és folyamatos emelkedést mutat, ahogy belépünk decemberbe. A legutóbbi PCE inflációs adatok úgy tűnik, hogy erősítették a piaci bizalmat, a Bitcoin (BTC) pedig...

Új részletek derültek ki SBF életéről a börtönben

A Brooklyn Metropolitan Detention Center egy volt rabja részleteket árult el SBF  börtönbeli életéről, amely a mérföldkőnek számító csalási peréig vezetett. SBF-t „megzsarolta" A kriptotartalmak készítőjével, Tiffany...

Kedves volt a november az Ethereum NFT-hez? Az adatok a következőket mutatják..

Az elmúlt hetekben az Ethereum (ETH) hálózaton megugrott az aktivitás a non-fungible tokenek (NFT-k) és a decentralizált pénzügyek (DeFi) körül, derül ki a láncon belüli...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!