A Bloomberg is elismeri, hogy jobb most a bitcoin, mint 2017-ben volt

-

A Bloomberg dicséri a piaci mélységet és likviditást, valamint egyetért azzal, hogy a feltételek most sokkal jobbak, mint a 2017-es bikafutam idején voltak.

Egyre inkább elfogadóan viszonyulnak a bitcoinhoz a hagyományos pénzügyi mainstrean lapjai: már a Bloomberg is elismeri, hogy a mostani bikafutam merőben más, mint 2017-ben volt.

Egy november 27-én megjelent cikkében a pesszimistaként ismert kiadvány egy sor olyan Bitcoin-mérőszámot emelt ki, amelyek bullish jövőre utalnak – még a csütörtöki, 3000 dolláros csökkenés ellenére is.

Bloomberg: A bitcoin piaca „jóval likvidebb”

A bizonyítékok között voltak a bitcoinalapú nyitott határidős szerződések számának rekordja, a valamennyi egyenleggel rendelkező tárcák száma, a hashráta, valamint a bitcoin és a makroeszközök közötti korrelációnak a hiánya.

„Elég egy pillantást vetni a piac technikai alapjaira és a Wall Street egyre nagyobb beépülésére a legnagyobb digitális valutába”, elkezdődött.

„És míg a kereskedés nem számít mindig zökkenőmentes folyamatnak, a 315 milliárd dollár összértékű digitális coin jóval mélyebb és likvidebb, mint a legutóbbi, 2017-es robbanása során volt.”

A Bloomberg hivatkozott még az általuk csak „kripto diehard”-nak nevezett személyekre, akik elutasítják azt az elképzelést, hogy a jelenlegi árnövekedés egy újabb lufi lenne.

Közöttük szerepel egyébként a Cointelegraph állandó munkatársa, Mati Greenspan is.

„Ez most más” – jegyezte meg.

„A legutóbb, amikor a bitcoin ilyen magasságokba emelkedett, a blokklánc közel került ahhoz, hogy összeomoljon, de a hálózaton azóta végeztek frissítéseket.”

Egy, a cikktől független pénteki interjúban Antoni Trenchev, a Nexo, a világ legnagyobb kriptohitelezőjének vezérigazgatója a Bloomberg TV-ben elmondta, szerinte a bitcoin 2020 előtt új rekordot fog felállítani árfolyamában. Hozzátette:

„A digitális arany narratíva erősebb, mint valaha. Ha a bitcoin mindössze csak az arany piaci kapitalizációjának 10%-ával növeli saját összértékét, egy pillanat alatt elérjük az 50.000 dollárt.”

Forrás: Bloomberg
A BTC makroteljesítménye az aranyét is lenyomja

A kritikákban nem éppen bővelkedő írás idézi még a bitcoin valódi eszközként való egyre növekvő elfogadottságát, legyen szó a lakossági vagy intézményi körökből érkező befektetési igényről.

A kriptopénz pozitív képének egy része a márciusi összeomlásoktól számított nyolc hónapos növekedéséből származik, amely során folyamatosan maga mögé utasította a makroeszközöket.

A 17.000 dollárra történő visszatérését követően a bitcoin megtérülése elérte a 135%-ot, ellenben az arany 15%-ával és az S&P 500 12%-ával, legalábbis a Skew piaci elemző adatai szerint.

Az arany esetében Mike McGlone, a Bloomberg Intelligence vezető stratégája úgy véli, hogy az intézmények az idő előrehaladtával folytatni fogják a kriptopénzek felhalmozását.

„Felváltja majd a bitcoin az aranyat? A határidős ügyletek és vagyonáramlások szerint igen – a nyitott határidős szerződések növekvő száma, valamint a bitcoinbefektetők beáramlásai szemben az arany csökkenésével mind azt jelzik, hogy a kriptopénz szerintünk előnyre tesz szert az árfolyam növekedését illetőn” tweetelte korábban ezen a héten.

McGlone később hozzátette, hogy az arany a jövő éven visszaugrást tapasztalhat majd, miközben újra megcélozhatja a 2000 dollárt.

„A támaszrétegekbe való lemerülés november végén alapot adhat az arany következő árnövekedésének” – írta pénteken.

Olvastad már? A bikák a 2500 dolláros esés ellenére is kitartanak

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Kevin Turinsky

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!