A bitcoinról egyeztet az amerikai és a Dél-koreai tőzsdefelügyelet

Az USA-ban a múlt hónapban fogadta el a SEC, a tőzsdefelügyelet az első spot piaci bitcoin ETF-et, a távol-keleti ország hatóságai pedig azonnal arra figyelmeztették a helyi befektetőket, hogy egyelőre legyenek óvatosak ezekkel a termékekkel.

Most arról érkezett hír, hogy a Dél-koreai pénzügyi hatóság, az FSS találkozót szervezne az USA-beli tisztviselőkkel, hogy tapasztalatot cseréljenek a bitcoinról.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Lee Bok-Hyum a hét elején mutatta be a 2024-es terveket a felügyelet számmára, és ebben szerepel, hogy az év második felében látogatást tennének többek között New Yorkban a pénzügyi piacokon, hogy tapasztalatot cseréljenek az ottani tisztviselőkkel, és ennek során a bitcoin ETF-ek témáját is érintenék.

Az FSS vezetője elmondta, hogy személyesen Gary Genslerrel, a SEC elnökével is szeretnének találkozni, ennek a megbeszélésnek pedig kifejezetten a Gensler hivatala által engedélyezett bitcoin ETF-ek, valamint a többi digitális eszköz lennének a fókuszában.

Bok-Hyum szerint ezeknek a bitcoin termékeknek messze ható következményei lesznek a világ pénzügyeire.

bitcoin

Az USA-ban a múlt hónapban történelmi jelentőségű lépésként elsőként engedélyezték a spot piaci bitcoin ETF-eket, szám szerint 11 különböző kibocsátóét.

A SEC ezelőtt minden alkalommal elutasította ezeket a termékeket, főleg arra hivatkozva, hogy a kriptopiac túl kicsi, és így túl nagy a kockázata a piacmanipulációnak.

Miután az amerikai hatóságok zöld utat adtak az ETF-eknek, a Dél-koreai felügyeleti szervek figyelmeztetést adtak ki a helyi befektetők számára, hogy egyelőre tartsák távol magukat az USA piacán engedélyezett termékektől.

Ezzel párhuzamosan azt nyilatkozták, hogy a terveik között szerepel a szabályozás felülvizsgálata, és az esetleges változtatások elvégzése, ha szükségesnek bizonyul.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Dél-Korea az ázsiai régió egyik vezetőjének számít a kriptopiaci szabályozások tekintetében is, és több esetben már közvetlenül lemásolták az USA néhány szabályozását, és bevezették az országban.

Ezek közé tartozik többek között az, hogy megtiltották a hitelkártyás kriptovásárlást, valamint a mixer szolgáltatások használatát.


Olvastad már? Az XRP rossz hírek közepette elveszíti a támogatókat, míg a Scapesmania egyre nagyobb lendületet vesz

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hana Bank digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokkláncán

A dél-koreai Hana Bank ötéves, 100 millió dolláros digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokklánc-alapú platformján. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint ez az első dél-koreai digitális...

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Coldcard-sebezhetőség: 52 bitcoint mentettek meg a biztonsági szakértők

Nem mindenki akarta kihasználni a Coldcard hardveres tárcákat érintő hibát: a biztonsági kutatók előbb értek el több veszélyben lévő bitcoinhoz, mint a támadók, majd a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.