A bitcoin megoldja: Bill Gates az amerikai gazdasági egyenlőtlenségről

Bill Gates, a világ második leggazdagabb embere nemrég írt egy blogbejegyzést, amelyben visszatekint 2019-re. A bejegyzésben leírta, hogy a hatalmas vagyona rettentően igazságtalan. A bitcoin ezt is meg tudná oldani.

Reformokat kíván az USA adórendszere

A Forbes szerint Bill Gates továbbra is a világ egyik leggazdagabb embere a maga 108,8 milliárd dolláros vagyonával. Azonban blogbejegyzésében leírta, miszerint vagyona azt mutatja, hogy az USA jelenlegi gazdasága nem igazságos.
A jövedelem felső és alsó szegmensei közötti szakadék sokkal nagyobb, mint 50 évvel ezelőtt. Néhányan nagyon jól járnak, „én is igazságtalanul jól jártam a munkámmal, de sokan nagyon nehezen élnek meg.”
Ezt a jelenséget az USA Népszámlálási Hivatala is megerősítette a Gini mutatóval.
Bill Gates egy megoldási is javasolt erre a problémára, mégpedig azt, hogy a hatóságok jobban adóztassák meg a vagyonos embereket.

Hozzátette, hogy „én már évek óta egy igazságosabb adórendszerért küzdök. Már két évtizede próbáljuk elérni édesapámmal, hogy növeljék a szövetségi ingatlanadót Washington államban, ugyanis itt van az egész országban a legvisszafogottabb adózási rendszer.”

Gates úgy hiszi, hogy a vagyonosabb embereknek több adót kellene fizetniük, saját magát és feleségét is beleértve.

„Egy olyan adózási rendszerért küzdök, ahol többet kell adóznod, ha több pénzed van. Úgy hiszem, hogy a gazdagoknak többet kellene befizetniük a jelenleginél, magamat és feleségemet is beleértve.”

Továbbá úgy véli, hogy a jelenlegi gazdaság és adózási rendszer a gazdagoknak és a vagyonosoknak kedvez, ami szerinte helytelen és igazságtalan.
Emellett az ingatlanadónak is magasabbnak kellene lennie, ami szintén a gazdagokat érintené leginkább. Egy olyan rendszer sem előnyös, ahol a gazdagok vagyonuk nagy részét át tudják örökíteni gyermekeik számára, ugyanis egy olyan generációt eredményez, ami nem értékeli a kemény munkát és az értékteremtést a gazdaság számára.

A bitcoin megszüntetheti a vagyoni egyenlőtlenséget?

A bitcoin már bizonyította magát, mint a világ egyik legjobb és leginkább hozzáférhető vagyoni eszköze.
2019-ben a bitcoin minden egyéb vagyoni eszközt felülmúlt, az olajtól az aranyon át az értékpapírokig. Az elmúlt évtized során több mint 100 000%-ot emelkedett az értéke a csúcson, ezt egyetlen másik befektetési eszköz sem tudta elérni.
Ha mindezt összevetjük azzal, hogy szinte bárki hozzáférhet a piacokhoz, akinek van internetelérése, mindenki növelheti a vagyonát anélkül, hogy „akkreditált befektető” lenne.
Annak ellenére, hogy a bitcoin lehet a tökéletes eszköz a vagyoni egyenlőtlenségek megszüntetésére, Gates úgy hiszi, hogy a vezető kriptopénz értékét „csak az adja, hogy valaki mennyit fizetne érte”.
Ezt egy 2018-as CNBC interjúban elmondta, azóta sem tett olyan kijelentést, ami azt mutatná, hogy megváltozott a véleménye.
A bitcoin értéke továbbra is próbál visszaállni a 2018-as korrekcióból, de szakértők szerint június 25-ig visszatérhet a 12 000 dolláros árfolyam, a sokak által várt feleződést követően.

Olvastad már? Egy új bizonyíték szerint értékpapír lehet az xrp

Forrás: bitcoinist.com
Kiemelt kép: Red Maxwell

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.