A bitcoin és az ether is menetel, a BNB pedig megszerezte a harmadik helyet

A Tethert megelőzve a Binance Coin a kapitalizációs lista harmadik helyére ugrott, eközben pedig a bitcoin és az ethereum is új csúcsok felé tart.
A kriptobefektetőknek jó napja van, de néhányuknak határozottabban jobb, mint másoknak. A bitcoin örült növekedést mutatott a hét utolsó napján, viszont erősen tartja az eddigi emelkedését.

Az ether is új rekordárat ért el, 2000 dollár fölé ért. A defi eddig is segített az ETH növekedésében, de a napokban az Nvidia is bejelentette, hogy piacra dob egy kifejezetten ether-bányászatra szolgáló videókártyát. Az ETH jól fogadta a híreket.
Az elmúlt nap legnagyobb nyertese mégis egyértelműen a BNB lett. A Binance tőzsde saját coinja masszív emelkedéssel hódította meg a dobogó harmadik helyét.
Az emelkedés pedig a PancakeSwap dexnek köszönhető. A Binance Smart Chain hálózatán létrejött dex ugyanis kereskedési volumenben lekörözte az Uniswapot.
A tőzsde vezetője, CZ Twitteren kommentálta az eseményt, és a projekt erősödését.

„A BNB 1000 satról indult három és fél éve. BTC páron mostanra 480-szorosa lett az ára.”


Viszont van másik projekt is, amelyik zöldben tartózkodik, Elon Musk kedvence, a Dogecoin szintén 10%-os napi növekedést tapasztalt. Azért ez sem rossz, nem igaz?

Az USA piacai kivárnak

A Dow, az SP500, és a Nasdaq is lejtmenetbe fordult, az SP500 például már három egymást követő napon is esett, ilyen decemberben volt utoljára.
Ennek a legfőbb oka, hogy a tavalyi kedvencek, a tech részvények már kicsit visszább szorultak, és most főleg a kisebb papírok felé fordulnak a kereskedők, hiszen a védőoltás terjedésének köszönhetően ezek is ismét kezdenek erőre kapni.
A BMO Capital Markets elemzője, Brian Belski úgy tapasztalta, „miközben az általános teljesítmény szép lassan növekszik, most már látható, hogy az SP500-as papírok között is kezd csökkenni a korreláció, elkezdenek függetlenedni egymástól”.

A piac ráadásul most a Robinhoodra is elkezdett odafigyelni. A cég több millió új kisbefektetőt hozott a piacra, nemrégiben viszont nagy szerepük volt a GameStop részvények megőrülésében, és széles körben kritizálták őket az erre adott válaszaik miatt.
Most az ügyvezetőjük, Vlad Tenez, és a tulajdonos Citadel képviselője, Ken Griffin szenátusi meghallgatással néznek szembe, hogy kiderüljön a szerepük az eseményekben.
Ki mondta, hogy a részvénykereskedés nem lehet szórakoztató?

Olvastad már? Több mint 50%-ot növekedett egy nap alatt a Binance Coin

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Megugrott a Riot Platforms árfolyama az AI-megállapodás hírére

A Riot Platforms részvényei látványosan megugrottak a hétfői zárás után, miután a piac egy több mint 9 milliárd dolláros mesterségesintelligencia-megállapodás hírét kezdte árazni. A fordulat...

7,9 millió dollárnyi kriptovaluta tűnt el egy ismert szolgáltató tárcáiból

Milliós kriptolopás rázta meg a Coinsbuy infrastruktúráját: több mint 7,9 millió dollárnyi digitális eszköz tűnt el Ethereum- és Tron-tárcákból – a szolgáltató azonban azt állítja,...

A hedge fundok évek óta először bikásak a bitcoint illetően, de két grafikon óvatosságra int

A nagy befektetők világában ritka esemény történt. A hedge fundok, akik évek óta short pozícióban ültek a CME bitcoin-határidős piacain, most először longba fordultak. A...

Újabb botrány Trump kriptovállalkozása körül

Újabb kérdőjelek merültek fel Donald Trump családjának kriptovállalkozása körül: egy brit pénzmosási vizsgálatban korábban érintett üzletember állhatott annak az Egyesült Arab Emírségekben működő entitásnak a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.