Megregulázná a kriptót az új amerikai pénzügyminiszter

Janet Yellen újonnan kinevezett amerikai pénzügyminiszter azt mondta, hogy a bitcoinhoz hasonló kriptopénzek spekulatív eszközök, és szabályozói felügyeletet igényelnek.
A pénzügyminiszter asszony a CNBC-nek csütörtökön adott interjújában a bitcoint egy fokozottan spekulatív eszköznek nevezte, és rámutatott annak volatilis természetére is.

Amikor arról kérdezték, vajon a bitcoinhoz hasonló kriptopénzek speciális szabályozói környezetet kívánnak-e meg, Yellen azt mondta, hogy a hatóságok arra fókuszálnak, hogy megvédjék a befektetőket, és biztosítsák, hogy a kriptovalutákat ne használják törvénytelen tevékenységekre.

„Úgy vélem, fontos biztosítani, hogy ne használják illegális tranzakciókra, valamint hogy legyen befektetői védelem” – mondta Yellen.

A legutóbbi hetekben a piac vad száguldásba kezdett, miután online kereskedők arra használták a Redditet és  más közösségimédia-csatornákat, hogy a Wall Street által korábban shortolt részvényeket megpumpolják.
A GameStop körüli eseményeknek köszönhetően több vállalat is a kereskedésnek egy teljesen új fajtáját tapasztalhatta meg, az ügy pedig még az amerikai szabályozók figyelmét is felkeltette.
Az amerikai SEC, a New York-i Fed és az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet nem régi találkozóján Yellen elmondta, hogy a „tág következtetés az volt, hogy a piacok észszerűen működtek.”
Ennek ellenére elismerte, hogy a szabályozóknak „tényleg fel kellene tárniuk, vajon a kereskedési praktikák összhangban álltak-e a befektetők védelmével, valamint a méltányos és hatékony piacokkal.”
A múlt hónapban az eseményekre adott nyilvánvaló válaszként az SEC „bizonyos részvények volatilitását” megcélzó levelet jelentetett meg.
Nyilatkozatukban megígérték, hogy „megvédik a lakossági befektetőket, ha a tények olyan erőszakos vagy manipulatív kereskedési tevékenységekre utalnak, amelyek tilosak a szövetségi értékpapírtörvények értelmében.

Yellen mindeközben többet is beszélt a kriptopénzekről, hozzátette például, hogy a digitális eszközök világát felügyelő testületek számára „különösen fontos”, hogy felelősen járjanak el.
Az amerikai kincstár a bitcoin éles kritikusának számított a múltban, januári szenátusi kihallgatásában pedig azt állította, hogy a kriptopénzek bizonyos mértékben aggodalomra adnak okot, ha törvénytelen tevékenységekről vagy terrorizmus finanszírozásáról van szó.
Yellen azonban később elismerte, hogy megvan bennük a „potenciál” a pénzügyi rendszer továbbfejlesztésére is.

Olvastad már? A határidős Ethereum-ügyletek napi kereskedése 1 hét alatt duplázódott meg a CME-n

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Nagy bejelentésre készül a Pi Network – mutatjuk, mikor

A Pi Network nagy bejelentésre készül a 2025-ös torontói Consensus eseményen. Ez fontos pillanat a projekt 60 milliós felhasználói bázisa számára. A Pi Core Team megerősítette,...

2025-ben nőtt a kriptós kockázati tőke

A PitchBook szerint 2025 első negyedévében nőtt a kriptós kockázatitőke-ügyletek értéke. Eközben a megkötött ügyletek száma csökkent az előző év azonos időszakához képest. A kockázatitőke-befektetéseket elemző...

Meta blokkláncra tett javaslatot a Solana Labs vezetője – de mi az?

A blokklánc adattárolási lehetőségeiről a mai napig vita folyik. Anatoly Yakovenko, a Solana Labs társalapítója felvetette egy meta blokklánc ötletét. Ez egy elméleti struktúra lenne,...

Emelkednek az altcoinok – jöhet a következő hullám?

Ahogy a bitcoin dominanciája gyengülni látszik, hamar az altcoinokra terelődött a figyelem. Elemzők szerint küszöbön áll egy teljes értékű „altszezon”. Ilyenkor a befektetők elfordulnak a BTC-től,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.