A Bitcoin 2023 végére elérheti a 45.000 dollárt

Colin Wu kínai kriptopénz újságíró és blogger osztotta meg, Markus Thielen véleményét a Bitcoin árfolyamával kapcsolatban.

A Matrixport, a kriptopénz pénzügyi szolgáltatások all-in-one platformjának, vezető kutatója úgy véli, hogy a 45.000 dolláros szint elérése az év végére most már „teljesen teljesíthetőnek” tűnik a Bitcoin számára.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Thielen szerint ezért érheti el a Bitcoin idén a 45.000 dollárt

Egy Markus Thielen által közzétett LinkedIn-bejegyzés szerint a BTC árfolyamának jelenlegi helyzete „pontosan ott van, ahol lennie kell”.

Ezt a feltételezést a február elején javasolt „CPI/FOMC ütemterv” alapján fogalmazta meg.

Thielen most arra számít, hogy „az idén folytatódik a 45 000 dollárig vezető emelkedő út”, és azt mondja, hogy a BTC vásárlása a 27.000-27.500 dolláros „méltányos áron” lenne célravezető.

Kijelentette, hogy mivel a 10 éves amerikai kötvényekkel most a 3,5%-os szint alatt kereskednek, feltételezi, hogy az infláció várhatóan jelentős hátszelet fog adni a kockázati eszközöknek, köztük a Bitcoin is.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A Bitcoin ismét 28.000 dollár fölé emelkedett, a cikk írásakor összesen 5,6%-ot emelkedett és az árfolyam a 28.854 dolláros szinten van a CoinMarketCap által megosztott adatok szerint.

zeta

Olvastad már? A Hodlnaut hitelezői a cég felszámolása mellett döntenének

Kiemelt kép:


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Charles Schwab több kriptót kínálna, nem csak bitcoint és Ethereumot

A hagyományos brókerházak egyre mélyebbre merülnek a kriptóba, és a Charles Schwab sem kivétel ez alól. A nagy amerikai brókerház bővítené a Schwab Crypto-t, és...

A bitcoin lehagyhatja az aranyat a következő bikapiacon?

A bitcoin és az arany összehasonlítása évek óta visszatérő téma, és most a Binance alapítója, CZ is beleszólt a vitába. A hongkongi Bitcoin Asia konferencián...

Az Evernorth XRP-társaságként készül a Nasdaqra

Az XRP-piac egyik legnagyobb intézményi kísérlete újabb fontos állomáshoz érkezett: az Evernorth már nemcsak egy kriptós vállalkozásként, hanem leendő tőzsdei társaságként készül a bemutatkozásra. A...

Zondacrypto-ügy: őrizetbe vették az olimpiai elnököt

Őrizetbe vették a lengyel olimpiai bizottság elnökét a Zondacrypto-botrány miatt. Újabb magas rangú szereplőt ért el a lengyel Zondacrypto-ügy: a hatóságok őrizetbe vették Radosław Piesiewiczet, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.