A Binance vezérigazgatója szerint a lufi ellenére velünk marad a defi

A Binance vezérigazgatója szerint az olyan kriptopénzek, mint a bitcoin, a pénz legjobb formáinak számítanak.

Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója szerint a defi továbbra is velünk marad, annak ellenére, hogy több projekt is lufi jeleit mutatja.

Zhao november 17-én adott interjút az RBC orosz hírügynökségnek, ahol elmondta, hogy „több defi projekt is egy lufiban van, és több jele is van annak, hogy az egész defiipar egy lufiban tartózkodik, de ez nem azt jelenti, hogy a defi idővel teljesen el fog tűnni.”
Zhao azt mondta, hogy a defiipar tovább növekedhet, és a bitcoin áremelkedése mellett még mindig népszerű.
Hozzátette, hogy annak ellenére, hogy a 2017-es tokeneladásokból is egy lufi lett, több projekt, köztük a Binance is remekül teljesített:

„A cégek új tokeneket hoznak létre, majd kiadják őket mint jutalom. Ez nem egy régi történet, de úgy gondolom, hogy a defi maradni fog. A bitcoin ismét egyre népszerűbb, de a defi is népszerű maradt. Úgy gondoljuk, hogy a defi még nagyon sokat növekedhet.”

Azonban Zhao szerint egyes defiprojektek „már nem tartanak ki sokáig” annak ellenére, hogy a több projekt is vonzó lehet a defi kamatfarmolási és likviditásnyújtó lehetőségei miatt.
Zhao emellett azt állítja, hogy az olyan kriptopénzek, mint a bitcoin, a pénz legjobb formái. Egyesen azt mondta, hogy világszerte több millió ember számára jelenti a pénzügyi szabadságot.”

A vezérigazgató szerint a piac akár 100.000%-os növekedést is hozhat, ha a digitális eszközök olyan széles körben elterjednek, mint a fiat.
Annak ellenére, hogy lát jövőt a defiben, Zhao szerint az ágazatnak több akadállyal kell megbirkóznia.
Augusztusban azt mondta, hogy a centralizált tőzsdék továbbra is népszerűek maradnak, amíg a decentralizált tőzsdék nem lesznek sokkal felhasználóbarátibbak.

Olvastad már? Cardano: az IOHK új infókat közölt a Goguen projektről

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Michael Burry szerint a Bitcoin nem menedék, újabb mélypont jöhet

A Michael Burry, aki a 2008-as pénzügyi válság előrejelzésével vált ismertté, ismét éles figyelmeztetést fogalmazott meg – ezúttal a Bitcoin kapcsán. Burry szerint a mostani árfolyam-esés...

Mennyi lehet az XRP ára, ha a Bitcoin eléri az 1 millió dollárt?

Ha a Bitcoin eléri az 1 millió dolláros árfolyamot, az egész kriptopiac mérete drámaian megnőhet. Elon Musk GrokAI-jának becslése szerint ebben az esetben a Bitcoin...

Nem menekülésről szól: mit üzen a 10 billió dolláros stablecoin-forgalom?

A stablecoin-mozgásokat gyakran egyszerűen menekülésként értelmezik a volatilis kriptopiacról. A legutóbbi adatok azonban mást sugallnak: nem az a kérdés, hogy mennyi tőke hagyja el a...

Bitcoin, Ethereum és XRP árfolyam-előrejelzés: folytatódik a gyengeség a nagy korrekció után

A Bitcoin (BTC), az Ethereum (ETH) és a Ripple (XRP) hétfőn is mínuszban kereskedett, miután az előző héten rendre több mint 11%, 19% és 13%...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.