Az amerikai Avnet elektronikai óriás bitcoin casht is elfogad

Az Avenet egy Phoenix, Arizona állambeli székhellyel rendelkező technológiacég, kedden bejelentették, hogy együttműködnek a Bitpayel és elérhetővé teszik a bitcoin casht, mint fizetési eszköz.

Olvastad már? Svájc legnagyobb online kereskedése bitcoint is elfogad

A Fortune 500 egyik legnagyobb techcége

Az Avnetet 1921-ben alapították, mára a világ egyik legnagyobb elektronikai komponenseket és beágyazott rendszereket forgalmazó cége lett.

A Fortune 500-as listáján a 128-as helyen áll és a Fortune Global 500 listáján a 414. helyen áll, évente több mint 20 milliárd dollár bevételt termel.
A cég elmondta, hogy azért tették elérhetővé a kriptót, mint fizetési eszköz, hogy a vásárlók arra tudjanak összpontosítani, hogy mire használják fel a cég termékeit és ne arra, hogy hogyan fognak fizetni értük.

„A Fortune 500 listán szereplő Avnet az egyik leginnovatívabb cégóriás ezzel a lépéssel, ami a felhasználók igényeire figyel.
Sok ügyfelünk jelezte, hogy szeretne bitcoinnal fizetni.
Nem csak egyszerűbb és gyorsabb bitcoinnal fizetni, mint bankkártyával vagy utalással, de olcsóbb is és egyre többen használják.
Úgy gondolom, hogy nagyon sok blokkláncközpontú ügyfelet szerezhet magának ezzel a lépéssel az Avnet.”-elmondta Sonny Singh, a Bitpay reklámügyi igazgatója.

Már most számos több millió dollár értékű kriptotranzakció történt

Az Avnet kedden nyilvánosságra hozta, hogy a hónap során már számos több millió dollár értékű kriptopénztranzakció zajlott az oldalon.
Ez a Bitcoin.com oldallal való együttműködés eredménye is, mellyel egy új hardware tárcát fejlesztenek, mely a lehető legbiztonságosabb tárolást biztosítja.
A kriptopénzfizetés a következőképpen működik az Avnet oldalán:
Kiválaszthatjuk, hogy bitcoinnal vagy bitcoin cashel szeretnénk fizetni, ezután a Bitpayen keresztül kerülnek feldolgozásra a tranzakciók.
Az Egyesült Államokon kívüli felhasználók is fizethetnek kriptopénzzel, de ez országonként eltérhet.
Forrás: news.bitcoin.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.