A Revolut vezérigazgatója tagadja a pénzmosás és gondatlanság vádját

Az Egyesült Királyságbeli digitális banki szolgáltatásokkal foglalkozó alkalmazás alapítója és vezérigazgatója tagadja a pénzmosási és gondatlansági vádakat egy március elsején közzétett blogposztban.

Olvastad már? Coinbase felhasználói adatok értékesítése

Az Egyesült Királyságbeli Telegraph újság a múlt héten azzal vádolta meg a Revolutot, hogy a cég igazgatói szándékosan megszüntették a pénzmosás elleni szoftverüket a tavalyi év során.

A Telegraph szerint a cég ezzel magára hívta az Egyesült Királyság pénzügyi szabályozója, a Financial Conduct Authority (FCA) figyelmét

„A héten számos félrevezető hír jelent meg a médiában arról, hogy betartjuk-e az előírásokat” 
mondta Nik Storonsky, de nem tért ki a konkrét vádakra.

Storonsky szerint a Revolut visszatért a korábbi pénzmosás elleni rendszerükhöz, mivel a próbálkozás, hogy fejlesszék azt nem tudott felmutatni megfelelő eredményeket.

„Nem volt olyan alkalom, hogy ne tartottuk volna be a szükséges jogi és szabályozási követelményeket.
Minden tranzakciót tüzetesen átvizsgáltunk és megerősítettük, hogy nem történt semmiféle visszaélés.”

Storonsky hozzátette:

„Sajnos ezt a tényt elfelejtették megírni az eredeti cikkben.
A fejlesztés visszamondása nem járt semmiféle szankciós vagy pénzmosással kapcsolatos törvény vagy előírás megszegésével, ezért is nem szóltunk hivatalosan a szabályozó szerveknek.”

2017 végén a Revolut elkezdte támogatni a bitcoint, az ethert és a litecoint.
A cég hozzáállása élesen szembemegy a Monzoval, ami szintén egy banki szolgáltatásokkal foglalkozó applikáció és sokak szerint a Revolut riválisa.
A Monzo igyekszik minél inkább elhatárolódni a kriptopénzek világától.

„A személyes meglátásom, hogy a felhasználók igényeihez mérjük azt, hogy milyen szolgáltatásokat teszünk elérhetővé és az emberek nagy részét jelenleg nem érdeklik a kriptopénzek.”
-elmondta Jason Bates a Decrypt magazinnak február 28-án

Sokan megkeresték már a Monzot, hogy ne mondjon le a kriptopénzekről, azonban Bates azt mondta, hogy a kriptopénzek valóban nagyon fontosak lehetnek néhány korrupt országban, de a biztos anyagi intézményekkel rendelkező országokban az emberek inkább a biztonságosabb és stabilabb rendszereket választják.

Érdekességképpen, egy nemrég megjelent kutatás szerint a brit fogyasztók nagy százaléka ismeri vagy birtokol is kriptopénzeket.
A 18-24 év közötti korosztályban a megkérdezettek 36%-a ismer valakit, aki már vásárolt bitcoint.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!

Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:

BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53

KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Egy darknet drogbirodalom bukása, és a Binance segítsége

Hadd mondjak egy sztorit, amiben minden benne van, bűnözés, kriptó és egy kis digitális macska-egér játék. Kiderült, hogy még a legrafináltabb drogdílerek sem bújhatnak el,...

A Bitget a Montreux-i első Crypto Jazz Fesztivál főszponzora lesz

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat büszkén jelenti be, hogy főtámogatóként vesz részt az első Crypto Jazz Fesztiválon, amelyet 2025. július 9. és 12....

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Melyik mémérme érheti el az 1 dolláros szintet, miközben a Bitcoin-bálnák elkezdik a felhalmozást? Az $XYZ a figyelem középpontjába került

Egy új mémérme felkeltette a nagybefektetők, azaz a Bitcoin-bálnák érdeklődését. Ahogy ezek a szereplők megkezdik az akkumulációt, egyre többen teszik fel a kérdést: vajon melyik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.