A legendás nagybefektető szerint az intézmények még csak most fognak tömegesen a piacra lépni

Anthony Scaramucci, a Skybridge Capital társalapítója szerint a bitcoin intézményi elfogadása még éppen csak elkezdődött, és az új belépők számára még mindig korai fázisban vagyunk.

A CNBC-nek adott csütörtöki interjújában Scaramucci úgy fogalmazott, hogy az intézményi elfogadás, a tömeges piacra lépés most fog beindulni, és arra számít, hogy hamarosan több nyugdíjalap is bejelenti, hogy bitcoint vásárolt az ügyfelei számára.

„A bitcoin már megkapta a szabályozási jóváhagyást, és ez volt az a tényező, amely korlátozta a nagy intézmények belépését a piacra. És valamit figyelembe kell venni, ha valaki nem száll be a bitcoinba, akkor az végleg lemaradhat”

Az első negyedévben rengetegen vásároltak bitcoin ETF-et

Május 15-ig közel 1000 nagy befektető, akik több mint 100 millió dollár értékű bitcoin-vagyonnal rendelkeznek, nyilatkozott arról, hogy legalább egy amerikai Bitcoin spot ETF-et tartanak értékpapír portfóliójukban.

intézmény
Forrás: X

Ezek között volt a Wisconsin Állami Befektetési Testület (SWIB), amely ezen a héten 162 millió dolláros bitcoin-részesedést jelentett be.

Scaramucci szerint az intézmények most kezdik csak el megismerni a bitcoint, és ezen a folyamaton végig kell menni, mielőtt elfogadott, széles körűen választott befektetési formává válna.

Matt Hougan, a Bitwise CIO-ja szintén ezen a véleményen van, előre jelezve, hogy az intézmények kezdetben a portfólióik 1-5%-át kezdhetik bitcoinba fektetni, mivel az eszközosztály új, nekik pedig óvatosnak kell lenniük.

A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Digitális arany

Amikor megkérdezték, ő maga számára miért vonzó a bitcoin, Scaramucci elmondta, hogy személy szerint a digitális arany nézetet vallja, és azok közé a befektetők közé tartozik, akik a bitcoin elsődleges felhasználási módját értékmegőrzőként látják, nem pedig fizetési eszközként.

Michael Saylor, a MicroStrategy ügyvezető elnöke is ebbe a táborba tartozik, aki korábban a bitcoin fizetőeszközként való használatát egyfajta zavarként jellemezte.

„Néha, aki elsőnek ugrik be a pályára, sok ütést és horzsolást kap, de szerintem megéri korán belépni a bitcoinba. És bái bármit mond, még mindig korán vagyunk a bitcoinban.”

Az év elején Scaramucci optimista, de visszafogottnak tekinthető elképzelést osztott meg a piac alakulásával kapcsolatban, és azt jósolta, hogy a bitcoin ára 2025 végére elérheti a 170.000 dollárt érménként.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A Solana (SOL) május végéig elérheti a 200 dollárt

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.