Siess, a Sponge V2 előértékesítése még májusban zár

-


Vendégbejegyzés


A befektetők általában olyan ígéretes lehetőségek után kutatnak, amelyek a jövőben is virágozhatnak.

Nemrégiben sor került a BTC felezési eseményére, mely a felére csökkentette a Bitcoin új kínálatát. Ez a történés természetesen a befektetői stratégiákra is hatással volt.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


E háttér közepette a kripto közösség felfigyelt a Sponge V2 (SPONGE V2) előértékesítési projektre, mely jelentős nyereséget ígér a befektetők számára.

A Sponge V2 mém érme az első verzió sikerére épít

Azok a projektek, amelyek egy újabb érmét kívánnak hozzáadni az ökoszisztémájukhoz, rendre nehézségekbe ütköznek.

Még az az eshetőség is fennáll, hogy követőik, és lelendő felhasználóik egy része csak az első, vagy épp a második érmét kedvelik majd csak meg.

A Sponge V2 (SPONGEV2) bölcsen járt el, és nem engedte, hogy ez az állapot kialakuljon, hiszen mindkét érme segíti egymás sikerét. 

Mindezt a kiegyensúlyozott helyzetet az úgynevezett stake-to-bridge mechanizmus segítségével érte el.

A folyamat kezdetén a befektetőknek elsőként Sponge-t (SPONGE) kellett vásárolniuk, és lekötniük, hogy azért SPONGE V2 érmét kaphassanak.

Amint az első verzió készlete teljes mértékben elkelt, elindulhatott a második verzió. Tehát jelenleg már csak V2-es tokeneket vásárolhatunk és stakelhetünk. 

A Sponge mém érmét egyébként a Spongya Bob Kockanadrág című népszerű gyermekrajzfilm figura ihlette.

A Sponge V1 egy kifejezetten keresett mém érme volt, mely piaci kapitalizációja elérte a 100 millió dollárt, ezennel pedig átadja a stafétabotot a Sponge V2-nek. Aki tehát lemaradt a V1-es verzió robbanásáról, most egy újabb remek esélyt adhat magának.

sponge

Ahogyan azt a fenti képernyőképen is láthatod, a SPONGE V2 jutalomrátája az Ethereumon jelenleg 163%-os, ami azt jelenti, hogy amennyiben Ethereumon köttötted le az érméket, akkor ez a jutalmazási arány fog járni a számodra.

Ugyanez az arány a Polygon-on 335%-os. Jelenleg 9,941,989,775 SPONGE van lekötve.

A Sponge cikkünk írásakor az elmúlt 24 óra tekintetében nagyot ugrott, mintegy 66,85%-ot emelkedett.

Ez a siker példásan bemutatja a mém érmék iránti érdeklődést, és előrevíteti a Sponge V2 népszerűségét is.

sponge

Forrás: CoinMarketCap

A Sponge V2 csapata egyébként tervez egy kifejezetten szórakoztató  P2E játékot is, és ez a plusz hasznosság még nagy magasságokba repítheti.

Vásárolj Sponge V2-t most

A SPONGE V2 előértékesítése, tokenomikája és ütemterve

A Sponge V2 cikkünk írásakor, csütörtök délután 0.001704 dollárért kapható, és megvásárolhatod ETH-val, USDT-vel, MATIC-al valamint bankkártyával is.

A csapat igazságos tokenomikát kínál. Az érmék 10%-a a CEX likviditás biztosítását fedezi, 8%-a a P2E jutalmaké, 4,47%-ot emészt fel a játékfejlesztés, 7,50%-ot a marketing, míg a lekötési jutalmakhoz 43,09, és az áthidalásra pedig 26,93% kerül.

A Sponge V2 ütemterve kifejezetten ambiciózusnak számít. Többek között szerepel benne a SPONGEV2 igénylése és listázása, a játékfejlesztés, az alkalmazás elindítása, a megjelenés a Tier1 CEX tőzsdéken, illetve a 10 000 támogató, és a 100 millió dolláros piaci kapitalizáció elérése is.

Siess, hiszen a csapat friss bejelentése szerint a SPONGE ICO-ja még májusban véget ér, és várhatóan az igénylés is elindul május végén!

A Sponge csapata szavazni hív

A május 17-től 21-ig tartó szavazás folyamán lehetőség van dönteni a következő opciók mellett:

Az érmék 1 év alatt szabadulnak fel

Ez a fokozatos felszabadítás elősegíti a stabilitást, és az érme hosszú távú növekedését.

6 hónapos felszabadítás

Ez a gyorsabb verzió egyensúlyt teremt a stabilitás és a gyorsabb hozzáférés között.

1 hónapos zárolás

Ekkor a lekötött érmék 1 hónapra kerülnek zárolásra, és csak utána érhetőek el. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a csapat biztosítja a kezdeti stabilitást az igénylés után.

Azonnali igénylés

Ha szeretnéd, azonnal igényelheted is az érméidet, de mivel ezáltal megnövekedik a forgalomban lévő kínálat, volatilitás alakulhat ki, és ez nincs jó hatással az ár alakulására.

Szavazni itt tudsz:

Vásárolj Sponge V2-t most

Az igénylési folyamat a következő

Tegyük tisztába az információkat a SPONGE igénylési folyamatával kapcsolatban!

A Polygon tokeneket három csoport igényelheti a SPONGE közösségen belül:

  • Azok, akik vásároltak az ICO-n: Az előértékesítési widgeten vásárlók, akik staking juttatásokat szereztek. 
  • Az ETH SPONGE tulajdonosok, akik áthidaltak a Polygonra: Ide azok tartoznak, akik úgy döntöttek, hogy a staking jutalmak megszerzéséhez bridzselnek a Polygonra.
  • Decentralizált ETH SPONGE tulajdonosok, akik nem hidaltak át: A február 5-i blokklánc pillanatfelvételen rögzített tulajdonosok tartoznak ide. Ők egyenértékű Polygon tokeneket igényelhetnek lekötési juttatások nélkül.

A SPONGEV2 közössége és támogatói

A Sponge X-oldala 37,3, míg Telegram csatornája több, mint 14,2 ezer felhasználónak örvendhet.

A V1 verziót olyan vezető kripto oldalak kapták fel, mint a CoinDesk, a Techopedia, a Bitget, vagy épp a Gate.io.

Természetesen a V2-es változat sem panaszkodhat, és a kriptoelemzők sorra elismerően nyilatkoznak róla.

Így tesz például Matthew Perry is, akit már 221 ezren követnek a YouTube oldalán.

Összegzés

A SPONGE V2 érmének minden esélye megvan arra, hogy robbanásszerű nyereséggel lásson el bennünket. 

Vásárolj Sponge V2-t most

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Ezt a publikációt Vendégíró bocsátja rendelkezésre. A Kriptoworld nem támogat, és nem vállal felelősséget vagy kötelezettséget az ezen az oldalán található tartalmakért, pontosságért, minőségért, reklámokért, termékekért vagy egyéb anyagokért. Az olvasóknak saját kutatásokat kell végezniük, mielőtt bármilyen, a céggel kapcsolatos lépést megtennének. A Kriptoworld sem közvetlenül, sem közvetve nem felelős semmilyen kárért vagy veszteségért, amelyet a vendégbejegyzésben említett tartalmak, áruk vagy szolgáltatások használata vagy az azokra való hagyatkozás okoz vagy feltételezhetően okozhat!

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért emelkedett ma a Bitcoin ára?

A Bitcoin piacán ma gyors fellendülés következett be a 65.000 dollár közeli medvés kereskedési időszakot követően. A piaci tőke 1,3 billió dollárra ugrott, ami egy figyelemre...

Az ETH ETF lehetséges júliusi bevezetése, hogyan fogja újraértelmezni az altcoin piacot

Vendégbejegyzés Az ETH ETF júliusban tervezett elindítása jelentős változásokat hozhat az altcoinok piacán. Elemzők szerint ez a lépés hatással lehet a kereskedési stratégiákra és a piaci értékelésekre. A...

Sorra hagyják el a bálnák a Bitcoint, inkább a mesterséges intelligencia felé fordulnak

A hosszú távú bitcoin-tulajdonosok és a bányászok az elmúlt két hétben az eszköz legnagyobb eladói közé tartoztak. Úgy néz ki, most inkább a mesterséges intelligenciát...

Miért nem emelkedik az altcoinok árfolyama?

Egy ismert kriptoelemző, Miles Deutscher rámutatott egy alapvető problémára, amely miatt az altcoinok lemaradnak a növekedésben a jelenlegi piaci ciklusban. Minden nap ezer új versenyző lép...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!