Meghekkelték a Tőzsdefelügyelet honlapját, bezuhant a bitcoin árfolyama

Az amerikai Tőzsdefelügyelet, a SEC honlapja hekkertámadás áldozatává vált, és csütörtökön teljesen leállt.

Az első hírek a közösségi médiában tűntek fel, New yorki idő szerint este 10 után, és a honlap még órákkal ezután sem működött.

A támadás előtt a bitcoin árfolyama 71 ezer dollár fölött tartózkodott, a SEC honapjának a leállása során viszont a Bitstamp tőzsdén egészen 66 ezer dollárig esett.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ez a 6,5%-os esés a teljes piaci kapitalizációt 80 milliárd dollárral csökkentette, két óra leforgása alatt, ebből viszont látható, hogy a bitcoin esetében a teljes piaci kapitalizáció egyáltalán nem számít fontos mérőszámnak, a hálózatot semmilyen mértékben nem érintette ez az esés.

Tőzsdefelügyelet
Forrás: coingecko.com

Azt is érdemes megjegyezni, hogy bár az árfolyam zuhanása nagyon szorosan korrelál a SEC honlapjának a leállásával, szinte teljesen biztos, hogy a két jelenség között nincsen összefüggés. Hogy a kereskedők miért döntöttek az eladás mellett, azt egyelőre nem lehet tudni.

A SEC a világ egyik legnagyobb szabályozó hatóságának számít, hiszen az USA pénzpiaca a világ legjelentősebbje, több billió dolláros összértékkel.

A tisztviselőinek nem csak a hagyományos pénzvilág esetén van hatásköre, hanem az amerikaiak által használt céges szolgáltatások, termékek esetén világszerte szeretnek a kriptoipari cégek körmére nézni, és különböző dolgokra kényszeríteni azokat.

A kriptoipar esetében a legnagyobb jelentőségűnek számító tényező az, hogy a nem-decentralizált kriptopénzek, tehát a bitcoinon kívül gyakorlatilag az összes, valójában értékpapírnak számítanak, és így nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelniük, hogy forgalmazni lehessen ezeket az amerikai befektetők számára.

A SEC közösségi média-fiókja az X platformon a leállás során is online volt, viszont legalább két órán keresztül semmilyen hivatalos megerősítést sem közölt a honlappal kapcsolatban.

Nem számít mindennaposnak, de az USA esetében már többször előfordult, hogy fontos kormányzati honlapok hosszabb-rövidebb időre leálltak, és elérhetetlenek lettek az állampolgárok számára.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A justice.gov, WhiteHouse.gov, HealthCare.gov, USA.gov, és a NASA.gov egyaránt tapasztalt már ilyen üzemszünetet.

A cikk írásakor, amerikai idő szerint hajlani egykor a honlap működése még mindig szünetelt, és sem Hester Pierce, sem a Tőzsdefelügyelet elnöke, Gary Gensler nem kommentálta hivatalosan az eseményeket, holott mindketten rendelkeznek saját X fiókkal, amelyet aktívan használnak is.

Olvastad már? A 3 legjobb AI és VR kriptó projekt az Nvidia GTC 2024 eseménye kapcsán

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Amikor még az arany is megremeg, más értelmet nyer a kriptó esése

A kriptopiac az elmúlt napokban élesen korrigált. A bitcoin egy év után először benézett egy pszichológiai szint alá, az altcoinok pedig a szokásos módon felerősítették...

Ethereum árfolyam-előrejelzés: az ETH rövid időre 2700 dollár alá esett a DAO Security Fund indulása közben

Az Ethereum biztonsági megerősítést kap a The DAO visszatérésével, közel egy évtizeddel a hírhedt hack után. Griff Green fejlesztő szerint, aki részt vett a platform létrehozásában,...

Nő a Bitcoin lejtmenetének kockázata 2026-ban a fogadási piacok szerint

A Bitcoin körüli piaci hangulat érezhetően romlott, miután a hétvégi eladási hullám során az árfolyam rövid időre 75.000 dollár alá csúszott. A visszaesés hatására a...

Amikor a szabályozó szűk kaput hagy: mit üzen Hongkong a stablecoin-piacnak?

Hongkong hamarosan kiadja az első stablecoin-kibocsátói engedélyeket, de az üzenet már most egyértelmű: nem minden jelentkező jut át az első szűrőn. A pénzügyi felügyelet jelezte,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.