Rekordárfolyamon a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama elérte a 60 ezer eurót, így az európai valutában számolva rekordmagasra ért, új történelmi csúcsot beállítva.

Amerikai dollárban nézve ismét elérte a 65 ezer dolláros szintet, így gyakorlatilag karnyújtásnyira került a mindenkori csúcstól az ár.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Március 4-én jókedvűen ébredhettek a befektetők, a BTC árfolyama elérte a 65 ezer dollárt, euróban pedig új csúcs született, 60 ezer fölött, mindkét esetben hatalmas pszichológiai határvonalnak tekinthető ez az érték.

24 órán belül ez egy 55-nál nagyobb felugrást jelent, az év elejei árfolyamhoz viszonyítva pedig 56%-os hozamnak örülhetnek a kereskedők.

Euróban számolva a BTC nagyot menetelt, hiszen az előző rekordját 2021 szeptemberében állította be, 53 ezernél.

Ezt már az idei február utolsó napjaiban áttörte, majd megállíthatatlanul emelkedett tovább, és a hét elejére újabb mérföldkövet hódított meg.

Nem az euró az egyetlen fiat valuta, amelyhez képest új csúcsot láthatunk, nagyjából tucatnyi másik pénznemben számolva is rekordok dőltek meg az elmúlt időszakban, többek között kínai jüanban is.

Balaji Srinivasan, a Coinbase korábbi pénzügyi igazgatója nemrégiben úgy posztolt a közösségi médiában, hogy február végére több, mint 30 országban ért el új rekordot a BTC árfolyama, köztük Kína, India, Japán, Dél-Korea és Argentína esetében is.

A 65 ezer dolláros árfolyam esetén értelemszerűen nincs még új rekord amerikai dollárban emellett egy maroknyi valuta még kitart.

A brit font, a svájci frank, a brazil reál, és a mexikói peso egyelőre tartja magát.

A cikk írásakor az árfolyam 65 ezer dollár körül mozog, mindössze 6%-kal a mindenkori rekord alatt, amelyet 2021 novemberében ért el.

A River Intelligence szerint a legkomolyabb ellenfélnek most a mexikói peso számít, hiszen 24%-os erősödésre lesz szükség ahhoz, hogy ott is új rekord szülessen.

bitcoin
Forrás: Sam Wouters

Mexikóban szintén 2021 novemberében állította be a jelenlegi rekordot a BTC.

Január 11-én az USA-ban elindultak a spot piaci ETF-ek, és azóta egyre újabb csúcsokat hódít meg a BTC számos fiat valutával összehasonlítva.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Az azóta eltelt alig két hónap alatt az ETF-ek kibocsátói több, mint 340 ezer BTC-t vásároltak fel az ügyfeleik megbízásából, sok milliárd dollár értékben, ennek nagy részét ráadásul a Grayscale saját alapjából kiutalt BTC tette ki.

Olvastad már? Kifogyóban a kriptopiac a Bitcoinból? Mit kell tudni

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.