A thaiföldi tőzsdefelügyelet nem engedélyezte a bitcoin ETF indulását

A távol-keleti országban a helyi tőzsdefelügyelet, a SEC nem engedélyezte, hogy spot piaci bitcoin ETF-et indítsanak a helyi pénzintézetek.

A hatóság elmondta, hogy egyelőre nem szerepel a terveik között, hogy ilyen engedélyt adjanak ki.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A helyi sajtóban megjelent híradások alapján a hatóság elsődlegesen azzal indokolta a döntést, hogy Thaiföldön nem létezik jogi keretrendszer a kriptoeszközök számára, nincsen törvény, amely szabályozná őket.

Emiatt pedig sem a kibocsátás, sem pedig a kereskedelem nem történhet meg, ha nincs törvényi háttér ehhez.

Egy spot piaci bitcoin ETF lehetőséget adna a befektetők számára, hogy bitcoint vásároljanak az ETF-et kibocsátó pénzintézetek, befektetési alapok közreműködésével, mégpedig úgy, hogy a hagyományos értékpapírtőzsdén keresztül hajtják végre az ügyleteket, a hatóságok felügyeletével.

A SEC viszont úgy nyilatkozott, hogy törvényi háttér nélkül egyelőre nincs létjogosultsága az ilyen termékeknek az országban.

A thai hatóságok döntése annak ellenére született meg, hogy a világ kriptoközösségének nagy örömére az USA-ban pont a múlt héten indult el több ilyen tőzsdei termék is.

Január 10-én az amerikai tőzsdefelügyelet 11 cég számára engedélyezte, hogy elindítsák a saját spot bitcoin ETF termékét.

Az egyik vállalat ráadásul a világ legnagyobb eszközkezelője, a BlackRock.

A thai hatóságok rávilágítottak, hogy bár az országban szintén született ilyen beadvány, és kérvényezték náluk egy hasonló ETF elindítását, ezt nem engedélyezhetik, mivel hiányzik hozzá a megfelelő jogszabályi háttér.

„A SEC figyelemmel kíséri a világ többi részén történő fejlődést, és tisztában vagyunk az amerikai ETF-ek elindulásának a jelentőségével. Thaiföldön viszont jelenleg nincsen olyan jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy nálunk is elinduljon egy ilyen spot bitcoin ETF.”

A hatóság azt is leszögezte, hogy bár hagyományos ETF nem áll a befektetők rendelkezésére, aki szeretne, az országban engedéllyel működő kriptotőzsdéken keresztül vásárolhat különböző digitális eszközöket, ahol ezekkel aztán kereskedhetnek is.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Emellett az értékpapírokat kibocsátó vállalatok külföldi eredetű befektetési termékeket is ajánlhatnak az ügyfeleiknek, amennyiben ezek a termékek megfelelnek a helyi jogszabályi elvárásoknak, ugyanúgy, mint a helyi kibocsátású termékek.

A hatóság egyértelművé tette, hogy közelről figyelik a területet, és azon dolgoznak, hogy működőképes jogi keretrendszert tudjanak kidolgozni a digitális eszközökön alapuló ETF-ek számára a jövőben.


Olvastad már? Egyiptom saját digitális valutát akar

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyobb kontrollt szerez a Tether a Twenty One Capital fölött

A Tether megszerezte a SoftBank Group részesedését a Twenty One Capitalban. A Bitcoin-tartalékokat kezelő cég hitelezésbe, bányászatba és tőkepiaci szolgáltatásokba terjeszkedik. A lépéssel a stablecoin-kibocsátó...

GitHub-hack miatt figyelmeztet CZ a kriptós API-kulcsok védelmére

A Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) arra kérte a kriptofejlesztőket, hogy „ellenőrizzék újra” rendszereik biztonságát. Az ok egy állítólagos GitHub-hack. „Ha API-kulcsok vannak a kódodban, akár...

Nyomás alatt a bitcoin árfolyama: a gyenge amerikai kereslet fékezi a visszapattanást

A TradingView adatai szerint a BTC/USD árfolyama a Bitstampon 77.678 dollárig emelkedett. Ez még azelőtt történt, hogy az amerikai kereskedési időszak újabb esést indított el. A...

Készül az euróalapú stablecoin: 37 európai bank menne szembe a dollárdominanciával

Európai bankok egy csoportja erősíti jelenlétét a stablecoinok piacán. Aggódnak a dolláralapú kriptoinfrastruktúra növekvő globális dominanciája miatt. A Reuters szerint a Qivalis amszterdami konzorcium euróhoz kötött...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.