Egyiptom saját digitális valutát akar

Egyiptom bejelentette, hogy 2030-ra teljesen működőképes digitális valutával akar rendelkezni, hogy megőrizze a nemzeti pénznemének az életképességét, amely jelenleg 21%-os inflációt tapasztal.

Egy közgazdasági szakértő úgy nyilatkozott, hogy a központi bank által kibocsátott digitális valuták, azaz CBDC-k sokkal biztonságosabbak, mint a bitcoin.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az e-font névre keresztelt pénznemet a CBE, az Egyiptomi Központi Bank fogja kibocsátani, és az elképzelések alapján ezzel tudják majd feljavítani a helyi pénznem versenyképességét, és segíteni a monetáris politika sikerét az országban.

Egy helyi szakértői szervezet részletesen is körüljárta az Észak-afrikai ország digitális pénzének a kérdéskörét, és meghatározták, hogy a következő hat éves periódusban, a 2030-ig tartó időszakban melyek azok a körülmények, amelyek meg fogják határozni Egyiptom általános gazdasági helyzetének az állapotát.

A saját digitális valuta kibocsátása pedig fontos része ennek.

egyiptom

„Ebben a hónapban már nem vásárolhatsz több hústerméket, elérted a számodra engedélyezett mennyiséget.”

A CBDC kibocsátása az egyik legfőbb prioritásként lett meghatározva, és a szakértői jelentés arra is kitér, hogy a kormányzatnak további erőfeszítéseket kell tennie az ország pénzszektorának a fejlesztésére.

A CBDC sikeres elindításával az egyiptomi lakosság 100%-át be lehetne vonni a pénzrendszer ellenőrzése alá.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Egy helyi közgazdasági szakértő, Sayed Khedr a sajtóban áradozott arról, hogy a jegybanki kibocsátású digitális pénzek mennyivel jobbak a többi kriptopénznél, többek között a bitcoinnál.

Khedr szerint a kormány pénze felsőbbrendű, mint bármilyen más pénz.

„Nem tudjuk, hogy ki találta fel a bitcoint, szóval nem tekinthetjük biztonságosnak. Ezzel ellentétben, ha a digitális valutát elindítja a központi bank, akkor az sokkal biztonságosabb lesz.”

Khadr hozzátette, hogy a digitális pénz kibocsátása nem fogja csökkenteni a forgalomban lévő pénz mennyiségét, és ha széles körben népszerűsítenek egy ilyen pénzeszközt, akkor az akár közvetetten is képes lehet a nemzetgazdaság támogatására.


Olvastad már? Arthur Hayes merész jóslata felkavarja a piaci pezsgést

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Kraken a FIFA hivatalos partnere lett

A kriptó eddig leginkább az F1-es autók oldalán tűnt fel, esetleg stadionok oldalán, de valahogy mindig volt benne valami niche érzés. Most viszont a piac...

Bitcoin árfolyam: intézményi eladások miatt nő a 30.000 dolláros kockázat

Egy új elemzés szerint a bitcoin esetében ismét megnőtt annak kockázata, hogy 30.000 dollár felé szakadjon, miután az intézményi kereslet erősen negatívba fordult. Az intézmények naponta...

Menekül a tőke a bitcoin-ETF-ekből, törékeny maradhat a fellendülés

James Butterfill, a CoinShares kutatási vezetője szerint a kriptovaluta-piacról történő tőkekiáramlás hangulati sokkot jelez. A digitális eszközökre a geopolitikai fejlemények, a kamatvárakozások és a tőke...

A tokenizáció megállíthatatlannak tűnik

Amikor eddig a valós eszközök tokenizációjáról beszéltünk, mindenki ásított egyet. Jó, persze, tudjuk, beteszik az amerikai állampapírokat a blokkláncra, a cégek meg kapnak rá évi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.