A JPMorgan ügyvezetője a bitcoint kritizálta, közben pedig szeretnének pénzt keresni vele

-

A Blackrock a saját beadványában a JPMorgant nevezte meg, mint brókert, aki intézi a bitcoin ETF-ek kibocsátását és visszaváltását, eközben a bank vezetője, Jamie Dimon éppen azt nyilatkozta, hogy a kriptó a bűnözők pénze.

A Bloomberg elemzője, Eric Balchunas hívta fel a figyelmet a közösségi médiában arra, hogy a Blackrock a JPMorgan-t nevezte a Jane Street mellett, mint brókert, aki majd intézi számára az ETF-ek kibocsátását, és visszaváltását, de Jamie Dimon már számos alkalommal nyilatkozott lesújtóan a kriptopénzekről.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A bank, amely 250 alkalommal kapott büntetést törvényszegés miatt

Az ETF-kibocsátók számára a megbízott brókerek azok a pénzintézetek, akik ténylegesen kibocsátják az értékpapírokat, illetve gondoskodnak annak visszaváltásáról a befektetők részére.

A JPMorgan fogja ezt végezni a Blackrock számára, miután a cég spot piaci bitcoin ETF-e elindul majd.

December elején viszont Dimon a Szenátusi Bankbizottság meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy ha rajta múlna, a kormány betiltaná a bitcoint és a kriptót, mivel azt csak a bűnözők használják.

A megjegyzés iróniája, hogy a JPMorgan már 250 alkalommal kapott büntetést a törvények megszegéséért.

„Kérlek, mesélj még Jamie!”

A kriptoközösség hamar rávilágított arra, hogy Dimon mennyire képmutató hozzáállást tanúsít, főleg amiatt, hogy a Blackrock brókere is a bank lesz.

Ahogyan a felhasználók rávilágítanak, a bank számos bűncselekményben részt vehet, pénzmosás, adóelkerülés, bűnözői aktivitás és kábítószer-kereskedelem mind felkerülhet a tevékenységi köreik közé.

Mások szerint lehet, hogy csak az nem zavarja őket, ha a Blackrock követi el ezeket, de ettől függetlenül a Kongresszus előtt így nyilatkozni akkor is számos kérdést vet fel, ha közben meg éppen a bitcoinnal akarnak pénzt keresni az ETF-en keresztül.

Van az a pénz

John Deaton, a kriptoközösségben ismert jogász szerint Elizabeth Warren szenátor, és Jamie Dimon hozzáállása egyaránt problémás, hiszen folyamatosan próbálják negatív színben feltüntetni a kriptót, összemosni azt a bűnözői tevékenységekkel, miközben a JPMorgan éppen aktívan készül részt venni a kriptoiparban.

Deaton szerint úgy néz ki, inkább csak félre akarják vezetni a közvéleményt, vagy éppen nyíltan becsapni.

A JPMorgan a saját bevallása alapján nagyon ellenzi a digitális eszközök térhódítását, mégis nemrégiben indították el a saját, privát kriptopénzüket, a JPM Coint, amely a bank intézményi ügyfelei számára nyújt pénzügyi infrastruktúrát.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A bank októberben mutatta be a saját tokenizációs platformját is, amely egyik első ügyfele a Blackrock lett.

Emellett 65 millió dolláros befektetést tettek az Ethereumot fejlesztő Consensys vállalatba, még 2021-ben.

Olvastad már? A Tron alapítója a SPONGEV2 mém érmébe készül befektetni?

Forrás

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A ChatGPT előrejelzi a Bitcoin árfolyamát: Mikortól kezdődik a BTC bikafutása?

Az áprilisi 15%-os masszív dömping után a Bitcoin árfolyama küzd a következő bikafutás elindításáért. Mivel a piac a negyedik Bitcoin feleződés után masszív ugrást vár,...

Készülj fel az altcoin szezon nagyobb lesz, mint a 2021-es, állítja a kripto szakértő

Az egyik kripto szakértő olyan altcoin fellendülést jósolt, amely meghaladhatja a 2021-ben látott magasságokat. A 2024-es bikafutás már a címlapokra került, így a figyelem a...

A Bitcoin aranykeresztet képez! Jön a bikafutás?

A Bitcoin, a kriptopénzek világának folyamatosan változó óriása ismét reflektorfénybe került egy nemrégiben megjelent bikás jelzéssel: a napi grafikonon a nehezen megfogható "aranykereszt" látható. Ez...

Íme, miért esett ma a kriptopiac

A kriptopiacot vizsgálva ma csak pirosat fogsz látni. Az egész piac zuhanni kezdett, a Bitcoin (BTC) és az Ethereum (ETH) kapta a legtöbb ütést, messze...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!