A spot bitcoin ETF határideje mindjárt lejár, sok cég most adott be újabb papírokat

Az amerikai tőzsdefelügyeleti hatóság, a SEC figyelmeztette a vállalatokat, hogy ha jövő januárban döntést akarnak látni az ETF-kérvényük ügyében, akkor most péntekig kell beadniuk a hiánypótlási dokumentumokat.

A legtöbb cég pedig az utolsó pillanatra hagyta ezt, és tényleg most adták csak be.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A listán megtaláljuk a Blackrock, Vaneck, Valkyrie, Bitwise, Invesco/Galaxy, Fidelity, Wisdomtree, Ark Investments, és a 21shares beadványát is, ők mind frissítették a kérvényüket, még a határidő lejárta előtt.

A sajtóinformációk alapján a SEC egyik legfőbb elvárásának az számított, hogy a cégek nevezzék meg, hogy a piacon ki fogja az ETF-ek tényleges kibocsátását és visszaváltását végezni a nevükben, és, hogy ezt legyen rögzítve a beadványokban is.

A Bloomberg elemzője, Eric Balchunas a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait erről.

„A Blackrock frissítette az ETF-kérvényét, és ebben meg is nevezte a brókereit. A Jane Street és a JPMorgan. Szóval megvan az első versenyző, amely feltűnt a pályán. A brókereket nem kötelező ebben a körben megnevezni, de a Blackrock mégis megtette. A többiek egyelőre nem mind, és ez azt is jelentheti, hogy nekik egyelőre még nincs meg a megfelelő megbízott. A Blackrock pedig valószínűleg fel akar vágni, hogy megmutassa, ő az első a rajtvonalnál, aki teljes mértékben felkészült már a futamra.”

A Valkyrie szintén két pénzintézetet, a Jane Street és a Cantor Fitzgerald vállalatot nevezte meg a SEC-hez benyújtott felülvizsgálatában, és Balchunas szerint így most már a Blackrock mellé sorakoztak fel, mint esélyes indulók.

A Bitwise nem nevezett meg brókereket, a Fidelity beadványából pedig kiderül, hogy a cég jutaléka 0,39% lenne, amely az eddigi legalacsonyabbnak számít a mezőnyben.

A Fidelity szintén a Jane Street csapatával működik majd együtt, és ugyanígy döntött a Wisdom Tree is.

„Szóval úgy néz ki, lassan felsorakozik a mezőny. Itt van az Invesco/Galaxy is, és a dokumentumokból kiderül, sokkal engedékenyebbek lesznek az első hat hónap során, és addig, amíg el nem érik az 5 milliárd dollárt a lekötött tőkével. Abrókerük a Virtu és a JPMorgan lesz.”

Balchunas elmondása alapján az ETF-et elindító cégek számára fontos, hogy egy megfelelő bróker intézze az értékpapírok tényleges kibocsátását, a SEC viszont egyrészt azt akarta, hogy ezek a brókerek legyenek megnevezve a kérvényekben, másrészt pedig azt, hogy maguk a brókerek is álljanak be az ETF mögé, mint garanciát nyújtó intézmények.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az elemző szerint ez komoly fejtörést okozhatott nekik, hiszen nagyon új eszközosztályról van szó, mégis megtették.

Olvastad már? A Solana 2024-re vonatkozó reményei ezeken a jóslatokon múlnak

Forrás

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A stablecoin elszámolások egyre nagyobb szerepet kapnak a globális fizetésekben

A stablecoinok egyre inkább túllépnek a kereskedési likviditás szerepén, és fokozatosan belépnek a szélesebb fizetési és elszámolási ökoszisztémába. 2025-ben a fizetésekhez kapcsolódó stablecoin tranzakciók volumene becslések...

Három fronton is támadás alatt áll a hagyományos pénzrendszer

A pénzrendszer jövőjét a legtöbbször digitálisnak képzeljük el. Valószínűleg az is lesz, de nem egyszerűen a mostani rendszer digitalizálódik, hanem egy teljesen új épülhet. Pharos: amikor...

Az on-chain pénzügy fordulóponthoz ért

Az on-chain pénzügy legnagyobb ellensége eddig nem a technológia gyengesége volt. A technológia elég fejlett, de a felület, és a folyamatok általában nehézkesek. A felhasználóknak...

A bányászok új dilemmája: bitcoin vagy AI?

Ez a kérdés egydimenziós. Egyik vagy másik. A gyengébb bitcoin-piaci időszakokban persze rendre felmerül ez a klasszikus kérdés, hogy folytatni vagy abbahagyni, de a mostani...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.