Ismét nagy bukás előtt állhat a SEC, kevés az esélyük a Kraken tőzsde ellen

A tőzsdefelügyelet nemrégiben perelte be ismét a Krakent, amiért kriptopénzeket árusít, de egyes nézetek alapján ez az újrahasznosított per eleve bukásra van ítélve.

A jogi csata egy újabb próbálkozásnak tűnik, amellyel a SEC hatalmat akar gyakorolni az iparág fölött, de valójában semmi esélye erre az idejétmúlt szabályozás miatt.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A novemberben indított eljárás során a SEC azzal vádolja a Krakent, hogy engedélyezetlen értékpapírokat árusít, megfelelő jogosultság nélkül.

Ez tulajdonképpen a SEC korábbi pereinek az újracsomagolt változata, ráadásul rávilágít, hogy mennyire megpróbálja túllépni a hatáskörét a hivatal.

A SEC hozzáállásából látszik, hogy valójában a kriptoipar alapjaival sincsenek tisztában.

A hagyományos tőzsdékkel szemben a kriptotőzsdék, így a Kraken is, kriptoeszközöket kínálnak, olyan pénzügyi termékeket, amelyeket nem minden esetben lehet bekategorizálni a hagyományos pénzügyi címkék mögé, így a jogszabályok is nehezebben értelmezhetők.

A SEC így félreértelmezi ezeket az eszközöket, amely egyértelművé teszi, hogy alapvető információkat sem ért meg.

Az egyik legnagyobb probléma a technológiai semlegesség, amely kimondja, hogy a szabályozói keretrendszerek nem tehetnek különbséget az egyes technológiai megoldások között, mindegyikre ugyanannak kellene vonatkoznia.

kraken
Forrás: Securities & Exchange Commission

A SEC a hagyományos pénzügy keretei belül akarja kezelni a kriptoeszközöket, de ez egyrészt a törvény félreértelmezése, másrészt egyértelmű ellenségesség az új technológia irányába.

A semlegesség hiánya gátolja a fejlődést, és nem fair az újonnan színre lépő vállalatok, platformok esetében.

A SEC agresszív hozzáállása elüldözi az újító cégeket az Államokból, kriptobarátabb országokba.

Az USA így el fogja veszteni a vezető szerepét a technológia terén, ahogyan a kriptoipar könnyedén át tudja helyezni a működési központjait azokra a helyekre, ahol értelmes törvényekkel, és gazdasági előnyökkel várják.


A Kraken ellen indított újabb per kiváló példája annak, hogy a SEC képtelen megfelelni az iránta támasztott szabályozói elvárásoknak, és nem képes megfelelően kezelni a kriptoipart, ahogyan ez a Coinbase elleni perük kimeneteléből is látható.

A SEC által végzett agresszív és félreinformált szabályozási kényszer nem egyszerűen értelmetlen, de egyben jelentős mértékben meg is tépázta a hatóság szavahihetőségét, hitelességét.

A Kraken elleni per nem egyszerűen egy újabb jogi csata, hanem az iskolapéldája az USA hatósági hozzáállásának a kriptoiparhoz.

A SEC fel kellene, hogy vegye a ritmust, és frissíthetné az eszköztárát, hogy az adófizetők által elvárt módon, konstruktívan dolgozhasson együtt az iparággal.

A szabályozásra szükség van, de egyben használhatónak, értelmesnek is kell lennie, hogy segítse az innovációt, ne pedig akadályozza.

A SEC pedig most egy újabb vereséggel néz szembe, amely ismét emlékeztetőül szolgálhat, hogy más hozzáállásra lenne szükség.

Olvastad már? Mit jelent a növekvő kiáramlás a BTC árfolyamára nézve?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.