Kiyosaki: most kell bitcoint venni, amíg nem késő!

Robert Kiyosaki ismételten az alternatív befektetési eszközöket szorgalmazza, beleértve az aranyat, az ezüstöt, és a Bitcoint, miközben óva int a hagyományos fiat pénzrendszertől.

Kiyosaki, a Gazdag papa könyvek szerzője már korábban is érvelt a kriptovaluták mellett, most a Twitteren üzent azoknak, akik még mindig a hagyományos pénzrendszerben bíznak.

„Az arany új történelmi csúcsra emelkedett. Ha dolgozó vagy és takarékoskodni akarsz, akkor a vesztes oldalon ragadtál. Menekülj ki a hamis pénzrendszerből, azonnal válts aranyra, ezüstre és bitcoira, mielőtt késő lenne!”

A sikeres üzletember és író a fiat pénzt gyakran „hamis pénznek” nevezi, és hangsúlyozza, hogy az USA dollár elvesztette valódi értékét 1971-ben, amikor leváltották az aranytól.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Kiyosaki szerint az arany és az ezüst az „Isten pénze”, míg a bitcoin a „nép pénze”.

Kiyosaki nem először mondja már el a közösségi médiában, hogy elítéli a Federal Reserve-t, a Biden-adminisztrációt és a Wall Street-et.

Most is arra figyelmeztet, hogy ezek az intézmények az USA dollár pusztulását okozzák.

Az író szerint azok, akik hagyományos megtakarításokban tartják a pénzüket, a legnagyobb vesztesek lesznek az infláció és a pénzromlás idején.

„A valódi infláció nem 7%, hanem 16%. Az államadósság több száz billió dollár. A Fed pedig tovább nyomtat, amivel tönkreteszi az amerikai gazdaságot.”

A gazdagoknak szóló üzenete szerint az igazi vagyon azokon az eszközökön alapul, amelyek valódi, adómentes pénzt hoznak létre.

„A gazdagok nem fizetésért dolgoznak, ők nem pénzt gyűjtenek. Ők olyan eszközöket halmoznak fel, amelyek adómentes hozamot tesznek a zsebükbe. Ezek az arany, az ezüst és a bitcoin, ezek olyan eszközök, amelyek életen át tartó pénzügyi biztonságot és szabadságot nyújthatnak.”

Kiyosaki hangsúlyozza, hogy azok, akik elkötelezik magukat az alternatív eszközök mellett, gazdagabbá válhatnak azokban az időkben, amikor a központi bankok billiókat nyomtatnak.

Az író szerint a hagyományos pénzügyi rendszer nagy veszélyben van, és az alternatív eszközökbe való befektetés a biztos út a gazdagság felé.


Olvastad már? Bitcoin: Miért lehet nyereséges hónap 2023 decembere?

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.