Az Apple nem engedélyezi a kriptós fizetési appokat

Összeesküvés vádjával viszik a bíróság elé a felhasználók az Apple-t, mivel a vádak szerint szándékosan korlátozza a blokkláncos fizetési szolgáltatásokat az eszközein.

A felhasználók szerint ezzel viszont rákényszeríti őket, hogy többet fizessenek, mint kellene, és ez ellentétes a piaci versenytörvényekkel.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A felperesek Kaliforniában adták be a csoportos keresetet az Apple, a PayPal és a Venmo ellen, mivel a vádjaik alapján a cégek összeesküdtek, hogy közösen lépnek fel a blokkláncos fizetési szolgáltatások ellen, a technológia terjedésének a lelassítására, a felhasználóknak pedig emiatt aránytalanul magas díjakat kell fizetniük.

„Ezek a háttérben történő megegyezések közvetlenül a piaci versenyt akadályozzák, és egyben az árversenyt, amely abból ered. Ezzel gyakorlatilag megakadályozzák, hogy a cégek és a felhasználók szabadon hozzáférjenek a blokkláncos fizetési szolgáltatásokhoz az iOS rendszereket használó eszközökön.”

A felperesek elmondták, az Apple különböző technológiai vagy jogi kitételeket fogalmaz meg az App Store platformjára felkerülő applikációk esetén, többek között a kizárólagosságot, vagy éppen azt, hogy mely böngészőkön keresztül használhatók ezek.

Ezek alkalmazásával pedig az Apple sikeresen tud gátat vetni a kriptopénzes applikációk piacra lépésének.

apple
Forrás: PACER

A vádirat alapján a felperesek egyszerű állampolgárok, akiket nem hagy hidegen, hogy az Apple tevékenysége miatt mesterségesen magasan tartott díjakat és jutalékokat kell fizetniük az efféle szolgáltatások használata során.

A pert elsősorban azért indították, hogy visszatérítést kapjanak az indokolatlanul magas díjaik miatt, amelyeket az Apple tevékenysége miatt kell megfizetniük.

A vádirat 58 oldalas, és részletesen tárgyalja az Apple jogsértő magatartását a versenytörvények megszegése terén, valamint azt, hogy gátolja a kriptoipari szolgáltatások belépését a piacaira.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Emellett viszont a P2P fizetési applikációkról is értekezik, azok történelméről, és az elterjedésük menetéről, valamint a kriptopénzekről, és arról, hogy az Apple hogyan próbálja maga alá gyűrni a piacot.

Idén áprilisban a feljebbviteli bíróság már elítélte az Apple-t, amiért a készülékein működő appok számára nem engedélyezte, hogy nem-Apple szolgáltatásokba irányítsák át a felhasználóikat, ezzel pedig megsértette a versenytörvényeket.

Olvastad már? Jó hírek a Tamadoge rajongóinak: Sorra teljesítik a kitűzött terveket

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Leépítés a BitGo-nál, az AI és a stablecoinok az új irány

A kriptóban mindig meg lehetett élni abból, ha te voltál az, aki vigyáz mások pénzére. Az intézményi letétkezelés sokáig az iparág egyik legbiztosabb, bár legunalmasabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.