18 évesen a Bitcoinról tanít a salvadori fiatal

Gerardo Moran története a Twitteren lett felkapott, miután az El salvadori fiatal megosztotta, hogy hogyan lett építőipari segédmunkásból Bitcoin-oktató, aki a korábbi iskolájában tanítja a régi tanárait a Bitcoin rejtelmeire.

Moran részletesen beszélt az eseményekről, amelyek a jelenlegi helyzethez vezettek, kezdve az Oktatási Minisztérium által támogatott Mi Primer Bitcoin, azaz „Az Első Bitcoinom” című kurzus elvégzésével.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Moran szerint ez indította el az úton, amely ahhoz vezetett, hogy otthagyhatta a napi 6 dollárt, azaz körülbelül 2000 forintot fizető építőipari munkáját, hogy tanítani tudjon, és mára a korábbi középiskolájában dolgozzon.

 

Ahogyan Moran megosztotta, már 11 éves kora óta dolgozik, főleg az építőiparban és a turizmusban, és mindig is zavarta, hogy milyen keményen kell dolgozni, és mennyire kevés a fizetség.

„Mindig próbáltam rájönni, hogyan viselik el az emberek, hogy ilyen kevés pénzért ilyen sokat kell dolgozni. Napi hat dollár egy építkezésen egyszerűen nem volt elég, így valami mást kellett keresnem, mert tudtam, hogy rengeteg a lehetőség.”

Moran rátalált az iskolára, amely diákokat keresett, akiket érdekel a Bitcoin, így jelentkezett, majd el is végezte a képzést.

Mára a szülővárosában Moran vezeti a Bitcoinos oktatást, a korábbi középiskolájában, és nyolc olyan tanárt is oktat, akiknél korábban ő ült az iskolapadban.

Az állam által is támogatott Mi Primer Bitcoin program a közösségtől is sok donációt kapott, a Lightning Network felületén keresztül számos adományozó járult hozzá, hogy El Salvadr Bitcoin-programja működőképes legyen.

Gilberto Motto, El Salvador oktatási minisztere tavaly augusztusban nyilatkozott úgy, hogy a kormány nagyobb figyelmet akar fordítani a Bitcoinhoz kapcsolódó oktatási tevékenységre, főleg a kamaszok esetében.

„Ha képesek leszünk arra, hogy az ország minden 16-17 évesét megszólítsuk, akkor gyakorlatilag egyetlen év alatt az egész országot meg tudjuk tanítani minden szükségesre, ennyire stratégiai fontosságú ez a korcsoport. Ők azok, akik hazamennek, és elmondják, hogy mit tanultak, a szüleiknek, a nagynénjeiknek és nagybátyáiknak, és a testvéreiknek is.”

Olvastad már? A Polygon új vezérigazgatót kapott, az elnök Ryan Wyatt lemondott

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Coinbase-prémium újra pozitívban – visszatérnek az amerikai nagybefektetők a Bitcoinhoz

A Bitcoin újra átlépte a 93.000 dollárt, néhány nappal a meredek visszaesés után. A gyors felpattanás mögött egy olyan piaci jelzés áll, amelyet a profi...

A Ledger szerint a Solana telefonokban használt népszerű chip sebezhető

Egy új kutatás rávilágított arra, hogy a MediaTek MT6878 chip — amelyet számos fogyasztói elektronikai eszközben használnak — nem rendelkezik azokkal a fizikai védelmi rétegekkel,...

Oroszország elismeri a kriptopénzek szerepét – új korszak kezdődhet

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország gazdasági szerkezetét már nem lehet a kriptovaluták figyelembevétele nélkül értelmezni. A Kreml eddig óvatosan kezelte a témát, most azonban saját tanácsadói...

Brad Garlinghouse 180.000 dolláros BTC-célt jelölt meg 2026-ra

Miközben a piac még mindig a decemberi összeomlásból próbál talpra állni, a Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse olyan jóslatot tett, amely egy pillanat alatt újra felkavarta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.