Tagadja az útlevél-hamisítás vádját a Terra alapító Do Kwon

A Terraform Labs vezetője, Do Kwon úgy nyilatkozott a montenegrói bíróságon, hogy az általa használt útlevelekhez legálisan, hivatalos úton, ezzel foglalkozó ügynökségek részvételével jutott hozzá.

Kwon Costa Rica és Belgium esetében is rendelkezik tartózkodási engedéllyel, és ehhez tartozó útlevéllel, de a gyanú szerint ezek valójában hamisítványok.

A Costa ricai útlevelemet egy barátom tanácsára váltottam ki, egy szingapúri ügynökség közreműködésével. A belga útlevelemet egy másik cég intézte.

Éveken keresztül használtam ezeket a nemzetközi utazásokhoz, fel sem merült bennem a gyanú, hogy esetleg érvénytelenek lehetnek.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A bíróság nem csak Kwont, hanem egy munkatársát, a Terraform Labs korábbi pénzügyi vezetőjét, Han Chong-joont is kihallgatta.

Kwon a bíróság kérdésére elmondta, hogy az ügyben eljáró vállalat esetén túl sok részletre már nem emlékszik, csak arra hogy kínai neve volt.

A hamisítási vádak mellett más is felmerült, hiszen Kwont azzal gyanúsítják, hogy Montenegró korábbi pénzügyminisztere, Milojko Spajic részére is biztosított pénzadományokat.

Spajic jelenleg az Europe Now párt vezetője. Ezekre a vádakra reagálva Kwon ügyvédei elmondták, hogy teljesen alaptalanok, és nem történt pénzadományozás.

Spajic szintén tagadta a kapcsolatot, de a montenegrói médiában kifejezetten nagy port vert fel az esetről megindult pletyka.

A kihallgatás után Ivana Becic bírónő kiadatási fogságra ítélte Kwont, amely akár hat hónapig is eltarthat, amíg a bíróság megfontolja, hogy kiadja-e Dél-Koreának az elkövetőket.

Kwon és Chang-joon március végén lett letartóztatva, mikor Dubajba akartak repülni, de a hatóságok előállították őket, a hamis útlevelek vádjával.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az ügyvédek közbenjárására házi őrizetbe kerültek, 400 ezer eurós óvadékkal, és a rendőrség őrzi őket.

Ha elhagyják a lakóhelyüket, vagy máshogyan sértik meg a feltételeket, akkor az óvadékot lefoglalják tőlük.

A Terraform Labs által indított Terra ökoszisztéma 2022 májusában dőlt be, és a becslések alapján összesen nagyjából 40 milliárd dollárnyi veszteséget szenvedtek el az áldozatok.


Olvastad már? A Binance fontos megerősítést kap a bírósági dokumentumokban

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Közel 200 ezer XRP tűnt el a Coreum-hídról egy banális hiba miatt

Nem az XRP Ledger omlott össze, és nem is egy klasszikus „ripplinghiba” okozta a támadást: egy hibásan működő Coreum-oldali ellenőrzési folyamat hiteles befizetésként könyvelt el...

A Metaplanet Bitcoin-átutalása új kockázatot jelez

Egyetlen tranzakció újra felszínre hozta a vállalati Bitcoin-kincstárak legnagyobb kockázatát. A Metaplanethez köthető tárcákból szerdán 3.881 BTC mozdult meg, mintegy 247 millió dollár értékben. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.