A Bank of Russia szerint a dollár elhagyásához meg kell változtatni a nemzetközi kereskedelmet

A Bank of Russia elemzői szerint a dollár hegemóniájának a megszüntetése nem egyszerű feladat, főleg a kereskedelmi ügyletek struktúrája miatt.

A bank szakértői nemrégiben publikáltak egy jelentést az Orosz Föderáció pénzügyi rendszeréről és a szektor egészéről, amely főleg az ország elleni USA-szankciókra összpontosít, de a lehetséges ellenlépések is szóba kerültek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A jelentés szerint kifejezetten nehéz lesz megszüntetni a dollár egyeduralmát, vagy az euró elterjedtségét a nemzetközi kereskedelemben, anélkül, hogy az import esetén is átálljanak a rubel használatára.

Elmondásuk alapján ennek a hétterében főleg az áll, hogy az importszerződések esetén a könnyebb elszámolás miatt állapítják meg az árakat dollárban vagy euróban, emellett a legtöbb cég elvárja, hogy olyan pénznemben kapja meg az árui ellenértékét, amelyet barát ország bocsát ki.

Ez alapján orosz szempontból továbbra is fennáll a kérdés, hogy mennyire érhetők el számukra a kevésbé baráti országok pénznemei a forex piacokon keresztül, ide értve elsődlegesen az USA dollárt.

Oroszországnak így a továbbiakban is dollárt kell vásárolnia, hogy a rubel és a jüan közötti átváltást meg tudják oldani, így viszont továbbra is ki van téve a szankciók másodlagos hatásainak.

Még mindig a dollár és az euró a kedvenc

A jelentés külön kiemeli, hogy a nemzetközi kereskedelemben megszokott eljárások alapján még az oroszbarát országokban működő cégek is elsősorban a dollár és az euró használatát preferálják az elszámolások során, így ők is növelik az igényt ezek iránt a pénznemek iránt.

Ha elegendő igény mutatkozna viszont valamilyen más, szintén nemzetközileg elfogadott valutára, akkor ezzel párhuzamosan a dollár iránti igény is csökkenne, már akár középtávon is, de hosszú távon mindenképpen.

Hasonló nézeteket osztott meg több neves közgazdász is ebben a témakörben.

A Dr Doom néven emlegetett Nouriel Roubini szerint a világgazdaság át fog térni egy kétpólusú valutarendszerre, és a dollár mellett a másik nemzetközileg elterjedt pénznem szerinte a kínai jüan lesz.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Oroszország aktívan keresi a megoldást a jelenlegi helyzetére, és már együttműködésbe kezdett Kínával, hogy a kereskedelmi ügyleteik egy részét a kínai valuta segítségével bonyolítsák le.

Putyin orosz elnök ugyanígy azt is bejelentette, hogy a latin-amerikai, afrikai, és ázsiai ügyleteik során is a jüant fogják használni az elszámoláshoz, nem a dollárt.

zeta

Olvastad már? 500.000 eurós Bitcoin váltságdíj

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin 45 hét után az 50 hetes mozgóátlag fölött zárt

A bitcoin 45 hét után ismét a hosszú távú trend egyik legfontosabb határvonala fölött zárt. A szeptember 20-án véget ért héten a BTC 81.159 dolláron...

Perpetual futures: új verseny indul a részvényekért

Új front nyílik a kriptotőzsdék és a hagyományos részvénypiac között: a Kalshi amerikai egyedi részvényekre épülő perpetual futures termékeket vezetne be, miközben a Coinbase és...

Négy év börtönt kapott a hongkongi bankár, aki kriptóban fogadott el kenőpénzt

Kriptovalutában kapott több mint 470.000 dollárnyi kenőpénzt az a hongkongi banki alkalmazott, aki 1,6 milliárd dollár értékű hamis hiteldokumentumokat hitelesített. Lam Chun-yin ügyében a bíróság négy...

Christine Lagarde akadályozhatta meg a Binance görög engedélyét

Christine Lagarde állítólag személyesen avatkozott közbe, hogy Görögország ne engedélyezze a Binance európai működését. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde közvetlenül kérhette a görög miniszterelnököt,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.