Közeleg a határidő a MtGox-ról ellopott bitcoin ügyében

A becsődölt MtGox tőzsde ügyében Tokióban folyik a bírósági tárgyalás, és a megbízott ügyintéző, Nobuaki Kobayashi nemrégiben emlékeztette a károsultakat, hogy március 10-ig be kell nyújtani az igényüket, ha vissza akarják kapni a platformon tárolt coinjaikat.

A japán tőzsde 2010-ben indult, de 2014 februárjában felfüggesztette a működését, valamint csődöt jelentett, miután 800 ezer bitcoint loptak el a tárcáiból.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Ebből azóta 200 ezer coin előkerült, a hozzájuk tartozó BCH-val együtt, és ezt vissza fogják fizetni a tőzsde felhasználóinak.

Kobayashi elmondta, hogy az üggyel foglalkozó csapat rengeteg megkeresést kap, és egyszerűen nem tudnak időben válaszolni a felhasználóknak a folyamattal kapcsolatos kérdésekben.

Mostanra viszont úgy néz ki, hogy a MtGox dolga végleg eldől, és a károsultak számára is bejelentik a visszafizetési terv pontos ütemezését, lefolytatását.

Kobayashi a napokban ismét emlékeztette a tőzsde felhasználóit, hogy a kárigényüket 2023 március 10-ig kell beadni, ha részesülni akarnak a kárpótlásból.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A fizetés során több megoldás is szóba jön majd, kriptopénzben is visszakaphatják a felhasználók a pénzüket, de banki utalás is lehetséges, valamint nemzetközi pénzküldésre is van mód.

Az eljáró bizottság 2017-ben és 2018-ban eladott 35 ezer bitcoint és 34 ezer BCH-t, így a károsultak közül, aki akarja, fiat pénzben is megkaphatja a rá eső részt.

A MtGox által indított igény-bejelentési oldalon tudják beadni a kárigényüket a felhasználók, de az oldalon felhívják a figyelmet arra, hogy az ügyintézéssel foglalkozó csapat esetleg nem tud gyorsan válaszolni.

A bírósági bizottság által megosztott adatok alapján az igényüket kifejező MtGox felhasználók részére összesen 69 milliárd jen, azaz 510 millió dollárnyi fiat pénz, 142 ezer bitcoin, jelenlegi tőzsdei árfolyamon számolva 3,1 milliárd dollár értékben, valamint 17 millió dollárnyi, 143 ezer BCH áll rendelkezésre, amelyet ki tudnak fizetni a károsultaknak.

zeta

Olvastad már? A Blockchain.com leállítja a vagyonkezelési részlegét

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Tom Lee: a bitcoin 200.000 dollárig emelkedhet év végéig

Ha megnézzük a bitcoin idei ármozgását, eddig körülbelül 13%-ot emelkedett. Az ára nagyjából 94.000 dollárról 107.000 dollárra nőtt. Az Altcoin Daily szerint a 2013 és 2024...

XRP: az értékek internetének új kulcsszereplője

Az XRP 35%-os kitörés jeleit mutatja. A pozitív technikai jelekhez új fundamentumok társulnak, például a Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse új lendülete az „értékek internete” víziójának...

Kriptovaluták újjáéledése: mi várható év végére?

A kriptopiac újraerősödés jeleit mutatja, mivel a fő mutatók kedvező irányba mozdulnak. A szakértők szerint végre lendületbe jöhet a kriptopiac, ahogy következünk 2025 vége felé. Egy...

Kripto- és techcégek finanszírozzák Trump új báltermét

A Fehér Ház közleményei és nagy híroldalak szerint magán kripto- és technológiai adományozók fizetik egy új, 8400 négyzetméteres bálterem építését, amelyet Donald Trump amerikai elnök...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.