A Fed szerint nehézségek várhatók az USA lakáspiacán

A 2020-as járványügyi intézkedések miatt az ingatlan-befektetők jól jártak, amerikaiak milliói viszont elvesztették a munkájukat, és ki lettek lakoltatva.

A stimulus intézkedések csupán átmeneti könnyebbséget nyújtottak, a vállalkozói szféra és az ellátási láncok továbbra is rossz helyzetben vannak.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A járvány utáni lakásár-növekedés főleg az inflációval függ össze, a Fed pedig úgy véli, ezt korrigálni kellene, hogy visszaálljon az egyensúly, és az emberek számára újra megfizethetővé váljon a lakhatás.

A múlt héten a Fed újabb kamatdöntő ülést tartott, és ennek során bejelentették, hogy újabb 0,75%-kal növelik az alapkamatot.

Még mindig az elképzelt 2%-os inflációs cél lebeg a szemük előtt, és teljes foglalkoztatottságot akarnak elérni.

Ennek jegyében már harmadik egymást követő alkalommal emelték az alapkamatot. Nem meglepő módon a piac reagált is erre, bár nem eltúlzott módon.

A Fed elnöke, Jerome Powell mindenesetre azt is elmondta, korrekció kellene a lakáspiacon, hogy elérhetővé váljon a 2%os infláció.

„Az áremelkedés lelassulása úgy gondoljuk, hogy segíteni fog az árak rendes tartományba való visszatérésében, a piaci fundamentumokhoz való közeledésben. Hosszabb távon fontos lenne, hogy a kereslet és a kínálat összhangba kerüljön, hogy az árak emelkedése mérsékelt legyen, és ne túl gyors. Az embereknek meg kell tudni fizetni a lakhatást. Üzleti szempontból nézve is jobb piaci körülményeket teremtene egy korrekció.”

Nagyot emelkedett a jelzálogok kamata is

A bankrate.com oldal elemzői szerint az USA-ban a 30 éves lakás-alapú jelzálog 6,55%-os átlagos kamattal van terhelve, és az elmúlt hét napban közel 0,27%-ot emelkedett.

Ez természetesen nem az USA összes régiójára igaz, ezek között van sok, például Las Vegas vagy San Diego, ahol nagyobb eltéréseket lehet tapasztalni az országos átlaghoz viszonyítva.

„A Fed nyár elején úgy fogalmazott, hogy egy lakáspiaci megállás kellene. Most azt mondják, hogy ez inkább csak amolyan korrekció lenne, egyértelműen változtatnak a használt nyelvezeten, és arra is utal, hogy szerintük jó, ha elkezdenek esni az árak, és csökken az eladások száma. A cél elérésében ráadásul az is segít, hogy az új építések aránya is csökken.”

A szaksajtóban Powell szavait már úgy értelmezték, hogy ezek szerint az USA megérkezett a korrekciós fázisba, aminek ráadásul nem is látni a végét.

A Moody’s minősítőcég vezető közgazdásza, Mark Zandi úgy nyilatkozott az USA Today műsorában, hogy az ő tapasztalataik szerint is megkezdődött az ország lakáspiacának a lelassulása.

„400 nagyobb régiós lakáspiacot találunk az USA-ban, ennek pedig több, mint a felében túlértékeltek az árak, mégpedig akár 25%-kal is. A következő pár évben változásokat láthatunk, és akár az évtized közepéig is eltarthat, mire újból fellendülés következhet.”


Olvastad már? Mélypontra estek a kínai GPU-árak az Ethereum Merge-je után

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Jelentős profitrealizálás söpört végig a kriptopiacon

Jelentős profitrealizálási hullám söpört végig a kriptopiacon. A hosszú távú befektetők kihasználták a friss csúcsokat. Friss on-chain adatok szerint a nagy eszközök tulajdonosai összesen körülbelül 2,8...

A kriptokereskedők az RWA-ra figyelnek, mint a mostani rally következő milliomoskészítő trendjére – de hogyan lepheti meg mindenkit az XYZVerse (XYZ)?

Vendégbejegyzés A piaci szereplők a valós eszközök tokenizálására (RWA) figyelnek, mint a legújabb trendre, amely hatalmas nyereségeket hozhat a jelenlegi emelkedés során. A figyelem azokra a...

Kanye West YZY mémcoinja 3 milliárd dollárnál tetőzött

Kanye West YZY mémcoinjának Solanán történő indulása nagy visszhangot váltott ki: az érme villámgyorsan 3 milliárd dolláros csúcsra szaladt, majd szinte azonnal visszahűlt – drámai...

A Bitget elindította AI-alapú kereskedési asszisztensét – minden felhasználó számára elérhető a GetAgent

A vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, a Bitget bejelentette, hogy AI-alapú kereskedési asszisztense, a GetAgent mostantól minden felhasználó számára elérhető. A júliusi, meghívásos indulást követően...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.