Megjelent a CoinGecko legújabb kriptós felmérésének az eredménye

Az adatgyűjtő oldal által összeállított felmérésből kiderül, hogy Kalifornia államban van a legjobban elterjedve a BTC, és itt a legnépszerűbb az ETH is.
A dobogóra felfér még Illinois és New York állam, a két legnagyobb kriptopénz esetében ezekben az államokban érdeklődnek legjobban az emberek a terület iránt.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A CoinGecko saját forgalmi adataiból kiderül, hogy a BTC és az ETH vonatkozásában végrehajtott keresések alapján a látogatók 43%-a Kaliforniából érkezik az oldalra.
Ez azért is érdekes, mert az állam az USA teljes lakosságának csupán a 11,9%-ért felel. Bobby Ong, a platform alapítója és jelenlegi vezetője elmondta, számukra annyira nem volt meglepő a nagyarányú kaliforniai eredmény, mivel az állam régóta ad helyet a technológiai iparnak.
Itt található az ikonikus Szilikonvölgy is, amely számtalan nagy cég székhelye. Ezek közül pedig sokan fektettek be a blokklánc-iparba, és a kriptós startupokba, köztük az Apple, Google, Meta, PayPal, vagy a Wells Fargo.
A kriptós cégek közül az első a Coinbase volt, amely Kaliforniában telepedett meg, bár ma már nincs ott a székhelye. A web3-as projektek közül is több működik az államban, a Graph, Helium, MakerDAO és a dYdX az ismertebbek közé tartoznak.
Kaliforniában ráadásul több nagy presztízsű egyetem is működik. A Stanford University, a California Institute of Technology és az University of California mind itt található, és mindegyik figyelemre méltó mérnöki, technológiai részleggel bír.
Kalifornia után a többi állam, ahol kifejezetten népszerű a BTC, a már említett Illinois és New your után Florida és Washington állam, de Pennsylvania, Texas, Virginia, Georgia és Arizona sem marad le sokkal.
Forrás: CoinGecko

A top20 állam, ahonnan a keresések jönnek, leginkább a bitcoin irént érdeklődik, de vannak helyek ahol többen keresnek rá az Ethereumra.

„Kifejezetten érdekes, hogy Colorado, Wisconsin, New Jersey vagy Florida esetében többeket érdekel az ETH mint a BTC. A következő hónapokban ki fog derülni, hogy az Egyesítés és annak hatásai hogyan fognak hatni a rangsorolásokra, vagy éppen a piaci helyzetre.”

A felmérés során kizárólag az USA-ból gyűjtöttek adatokat, idén május és augusztus között. Ezután 100-as skálán rangsorolták ezeket, ahol a 100-as érték jelenti a legmagasabb értéket (ezt adja Kalifornia), és ehhez viszonyították a többi állam teljesítményét.
Nemrégiben látott napvilágot egy másik felmérés is, amelyet a Study.com bonyolított le, szintén az USA-ban. Ebből kiderül, hogy azok a felnőttek és felsőfokú végzettségűek, akik saját bevallásuk szerint értenek a blokklánchoz, 64%-ban úgy vélik, ezt a technológiát tanítani kellene az iskolákban.
Globális szinten nézve az USA és Németország a két állam, ahol a leginkább kriptobaráti a törvénykezés és a jogi szabályozás. Olyan helyeket utasítanak így maguk mögé, mint például Szingapúr, Svájc, vagy éppen Ausztrália.

Olvastad már? Új indokokat hozott Musk a Twitter-üzlet ellen

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptoipari lobbi rákapcsolt, már nem szabályozást kér, hanem kampánypénzzel írná át a pályát

A kriptoipar nagyon sokáig úgy működött Washingtonban, mint a szegény rokon, aki a hátsó ajtón próbál bejutni a felnőttek asztalához, és egy kis jogi tisztséget...

Ítélet született a Goliath ponzi ügyében

A kriptopiac egyik legszomorúbb tanulsága, hogy egy klasszikus, régivágású csaláshoz valójában nincs is szükség új trükkökre. Elég csak megtanulni az aktuális blokkláncos szakzsargont, és leönteni...

Te odaadnád a kriptotárcádat egy AI agentnek? A felhasználók 70%-a igen

Not your keys, not your coins. A héten már a második cikket kezdjük ezzel a parancsolattal, de szerencsére most szó sincs hackertámadásról. Az egész iparág...

1,7 milliárd dollár folyt ki a Bitcoin és az Ethereum ETF-ekből, és az XRP meg a HYPE le is csapott rá

Amikor az intézményi pénzek megérkeztek a kriptóba, mindenki azt hitte, hogy a Wall Street csak a Bitcoint és esetleg az Ethereumot fogja venni. És sokáig...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.