Költöznek a kínai bányászok

A Slush Pool tulajdonosának, a Braiins-nek az üzletfejlesztési vezetője, Edward Evenson elmondása szerint nagy mennyiségű bányagép hagyja el éppen Kínát.
Ezek összteljesítménye akkora, mint egész Quebec bányászkapacitása.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A cél Európa és Észak-Amerika. Evenson úgy írta egy tweet-sorozatban, hogy a kínai bányászok már megcélozták az európai országokat, de Kazahsztánba is sokan települnek át.

„Jelenleg mi intézzük nagyjából 3-400 MW kapacitású bányászgép disztribúcióját Észak-Amerika és Európa területére. Néhányan pedig Kazahsztánt választották.”

Hogy el tudjuk képzelni, mekkora teljesítményről van szó, a 400 megawatt nagyjából megegyezik a kanadai Quebec tartomány 90 bányászlétesítményének a fogyasztásával.
Kína döntése, amely szerint a környezetvédelmi aggályok miatt erősebben lép fel a BTC-bányászattal szemben, rendkívül gyors átrendeződéseket eredményezett a bányászok körében.
A tiltás oka amúgy vélhetően a digitális jüan támogatása ilyen eszközökkel is.
A becslések alapján áprilisban Kína területéről érkezett a globális hashráta 65%-a. Az intézkedések hatására viszont számos cég úgy döntött, áthelyezik a létesítményeiket.
Az egyik ilyen például a BTC.TOP, amely egymagában a teljes hashráta 2,5%-át adja.
Amellett, hogy a bányászgépek körében is hamar elkezdődött a kiárusítás, maguk a cégek, például a MicroBT és a Bitmain, felgyorsították a diverzifikácós folyamataikat.

„Ezeknek a cégeknek amúgy is érdekük, hogy minél több lokációt tudjanak lefedni. A mostani események ezeket a törekvéseket csak felgyorsították.”

A bitcoin-bányászat mostani kritizálása az energiaigény miatt változtatni fog a kínai eredetű hashráta mértékén. Az amerikai bányászok ezt már régóta várják, ráadásul ez valószínűleg a hatékonyságot is növelni fogja.
Michael Saylor, a MicroStrategy ügyvezetője ennek kapcsán egy interjút is adott a CNN részére:

„Én úgy látom, beindult egy folyamat, amely során rengeteg hashpower érkezik az Államokba, de a világ többi részére is megy.”


Quebec az elmúlt pár év során lett népszerű a bányászok körében, köszönhetően az olcsó áramnak. A vízenergiára a jelentések szerint már több tucatnyi vállalat alapozza a tevékenységét.

A Côté of Hydro-Québec elmondása alapján mindenki jól jár azzal, hogy a bányászok Kína helyett inkább Kanadát választják, hiszen bőségesen áll rendelkezésre az olcsó vízenergia.

„Ha ezek a cégek a megújuló energiát használják a kínai szénerőművek helyett, az egész iparág közelebb kerül a kisebb szénlábnyom eléréséhez.”

Olvastad már? Hogyan alakítsd ki kriptovaluta portfóliódat kezdőként 2021-ben? – A BitPadre tippjei

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Egyetlen hír elég volt – és a piac teljesen irányt váltott

Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a feszültség tovább eszkalálódik a Közel-Keleten, és a piacok ennek megfelelően reagáltak is, különösen az energiaárak, amelyek szinte...

Rekord szintre nőttek a kriptós csalások – és ez többet mond a piacról, mint hinnéd

Az elmúlt években a kriptóról szóló beszélgetések többsége az ár körül forgott, miközben egy sokkal csendesebb, de annál súlyosabb probléma lassan a háttérben épült fel,...

Amikor a gazdasági történet megreped, a Bitcoin hangja felerősödik

Az elmúlt időszakban ismét egyre gyakrabban kerül elő a Bitcoin mint „valódi pénz” gondolata, amit Robert Kiyosaki is újra hangsúlyozott, amikor a bitcoint az arannyal...

A Bitcoin-bányászat átalakul: az AI átírja a piacot

A Bitcoin-bányászat csendben új irányt vett. Ami korábban kísérletnek tűnt, az most egyre inkább egy mélyebb átalakulás kezdete. Egy iparág új alapokra helyezi magát Az elmúlt hetekben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.