Elon Musk: nem adtam el az összes bitcoinom

A Tesla realizált valamennyi profitot a céges bitcoin-tartalékokon, de az ügyvezetőjük inkább a hodl pártján áll.
A híres milliárdos a Twitteren tisztázta le a kérdést, hiszen a nyilvánosan elérhető iratokból kiderül, hogy a Tesla a nemrégiben vásárolt coinjai egy részét eladta, hiszen szép profitot értek el.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Musk azért tweetelt ebben a kérdésben, mert a youtuber Dave Portnoy meggyanúsította, hogy a Tesla vezetőjeként a nyilvános kriptopénzes felszólalásai megmozgatják az árfolyamot, ezzel pedig tisztességtelen nyereségre tesz szert.
Musk ezt értelemszerűen elutasította, és elmondta,

„a Tesla eladta a megvásárolt BTC 10%-át, hogy likviditáshoz jusson, és személy szerint én pedig nem adtam el a sajátomból semennyit”.


2021 első negyedévében a Tesla eladott valamennyi BTC-t, ezzel pedig 272 millió dollár haszonhoz jutottak.
A cég még februárban jelentette be nyilvánosan, hogy stratégiai tartalékként korábban másfél milliárd dollárnyi bitcoint vásároltak, ez a pénzállományuk 7,7%-a, ez a lépés pedig nem kicsi szerepet játszott a bikafutam tényleges beindulásában.

Szintén februárban tették lehetővé, hogy az autóikért bitcoinnal is lehessen fizetni, és hozzátették, az így szerzett kriptókat valószínűleg tartani fogják, nem váltják át fiat pénzre.
Musk odafigyel arra, hogy ne fedje fel az általa birtokolt coinok mennyiségét. Most pedig már azt is tudjuk, legalábbis a tweetjéből ez derül ki, hogy nem akarja eladni.
A BTC jelenleg is a pár napja elért 53 ezer dolláros szinten mozog.

Olvastad már? Erre az 5 dologra érdemes most figyelni a bitcoinnal kapcsolatban

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A részvények felé fordulhattak a dél-koreai kriptobefektetők

Dél-Korea legnagyobb kriptotőzsdéin az elmúlt évben meredeken visszaesett a kereskedési aktivitás, miközben az ország részvénypiaca szárnyalt. Ez arra utal, hogy a lakossági spekulatív érdeklődés a...

Az Anthropic történelmi egyezsége új korszakot nyithat az AI-szerzői jogban

Egy amerikai szövetségi bíróság hivatalosan jóváhagyta az Anthropic 1,5 milliárd dolláros egyezségét, amelyet több ezer szerzővel kötött. Az ügyben azzal vádolták a mesterségesintelligencia-vállalatot, hogy engedély...

Új szintre léphet a Hyperliquid a HIP-4 frissítéssel

A Hyperliquid HIP-4 néven frissítést javasolt, hogy bevezesse az engedély nélküli kimeneteli piacokat. A javaslat a protokollt az örökös határidős ügyleteken túl egy szélesebb, blokkláncon...

Ethereum-árfolyam: áttörheti az ether a 2100 dolláros szintet?

Az ether kedden hét hét után először tesztelte az 1950 dolláros szintet, ami 62 millió dollárnyi likvidálást váltott ki a tőkeáttételes short pozíciók körében. A mozgás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.